Hogyan igazol ennyire jól az OGC Nice?

2017-01-31 Francia bajnokság, Nice, Scouting 12 hozzászólás

ogc nice

Csillogó stadion, újrameszelt edzőközpont, meggyőző csapatjáték: az ősz szenzációja, az OGC Nice jelenleg vezeti a francia bajnokságot és minden fronton friss képet mutat. Sikerprojektjük, az utánpótlás-akadémia mellett a nizzai klub másik stratégiai prioritása a rekrutálás. A korosztályos és az első csapat igazolásaiért felelő scouting rendszerük több éve olajozottan pörög és úgy tűnik, Balotelli leigazolása nem lesz egynyári sláger a Riviérán.

Amikor az előző idényben a Nice a negyedik helyre futott be a francia bajnokságban, minden jel arra mutatott, hogy gondos szétkapás szemtanúi leszünk. A vezetőedző, Claude Puel egy southamptoni esernyőre cserélte le a napszemüveget, a klub gólkirályi címét bezsebelő Hatem Ben Arfa Párizs felé vette az irányt, Nampalys Mendy Leicesterbe utazott NGolo Kanté nyomdokaiba, és még Valere Germain, a második legtermékenyebb góllövő is visszatért Monacóba. Nemcsak egy csapat foszlott darabjaira, egy többéves ciklus ért véget.

A döntéshozók viszont felkészültek a viharra. Ha megnézzük az OGC Nice jelenlegi kezdőjét, tisztán észrevehetőek azok a minták, mely alapján a “Gym” elhelyezte a játékoseladásokból visszanyert zsetonokat: két klubnevelés (Cardinale, Malang Sarr), három portugál bajnokságból szerződtetett csiszolatlan gyémánt (Dalbert, Seri, Pereira), két francia másodosztályból előkotort tehetség (Cyprien, Walter) és a klub felpumpált ambícióit képviselő, nemzetközileg is ismertebb nevek Mario Balotelli, Younes Belhanda és Dante személyében. Ha egy picit mélyebbre ásunk, láthatjuk, hogy a jelenség mögött az évek alatt kiépített scouting-rendszer áll.

De hogyan épül fel?

A 3×8-as szabály

Az OGC Nice többé-kevésbé tartja magát a 24 fős keret elvéhez, melyet három, nyolcfős csoportokba lehet tagolni.

Az első csoportot a kerettagok, vagy más néven a klubjátékosok alkotják. Piaci értékük nem verdesi az eget és nincs bennük fantáziadús növekedési potenciál. Valódi értékük túlmutat a spekuláción: ők azok, akik sportszakmai és emberi dimenziót nyújtanak a keretnek, felkarolják a fiatalokat és segítenek nekik abban, hogy napról-napra fejlődjenek. A klubjátékos nem egy pejoratív kifejezés, inkább egy kitüntetés; egy olyan plecsni, amit nem a vállra tűznek, hanem a játékosok közötti kapcsolatban kell keresni. Belhanda, Bodmer, Baysse vagy Eysseric ebbe a csoportba tartoznak.

A második csoport az aktívák, vagy számviteli nyelven szólva, a vagyoni elemek. A nizzai vállalkozásban ők állnak a vállalkozás tulajdonában, számszerűsíthető értékkel bírnak és jövedelemszerzés céljára használhatók fel. Piaci értékük magas és lehetővé teszik a klubnak, hogy okosan kereskedjen. Minél többen vannak, annál stabilabb az anyagi talapzat. Ebben az idényben többük értéke is magasra szökhet, akár már a téli átigazolási időszakban: Cyprien, Seri, Koziello vagy Pléa tartoznak ide.

Végül, a maradék nyolc játékos az intézményi folyosókat csukott szemmel ismerő, belsős embereket foglalja magába. A játékosnevelde legjobbjai közé tartozik Sarr, Boscagli, Cardinale, Marcel vagy Bruner. Legtöbbjük már 8 éves kora óta koptatja a klub gyepét és iskolapadját, és mindegyikük elvégezte az elő- (pré-formation) és teljes képzést (formation).

Értelemszerűen a csoportok között van átfedés és átjárás. A tagolás azt teszi lehetővé, hogy a keret egyensúlyban maradjon, a játékos-megfigyelők pedig ne veszítsék el a fókuszt. Az akadémiának (nagy csapatot nem beleértve) összesen 11 megfigyelője van, melyből 9 kizárólag a szomszéd megyékben dolgozik, a maradék 2 a párizsi régióban. Így akadhatott fent a rostán a cannes-i származású Vincent Koziello, vagy Yoan Cardinale Marseille külvárosából, aki 15 évesen került el családjától 200 kilométerre, Nizzába.

12 ország, sűrű fésűvel

2011-ben a Nice döntéshozói megelégelték, hogy az évek alatt összegyűlt információ különböző formában és eszközön érhető el, ezért saját szoftvert fejlesztettek a megfigyelt játékosok adatainak feldolgozására. Azóta több száz labdarúgót monitoroznak, 12 országban: Franciaország, Spanyolország, Németország, Olaszország és Portugália esetében az első- és másodosztály labdarúgói kerülnek a célkeresztbe. Senki nem foglalkozik Angliával, ahol állításuk szerint kevés a jó fogás.

Nizzában kétféle scout létezik. A megfigyelt országokba 12 junior játékos-megfigyelőt (jellemzően volt klubjátékosokat) delegálnak, egy emberhez egy bajnokság tartozik. Köztük 4 senior képviselő fogja össze a közös munkát, ők 3 junior kolléga munkájáért felelnek. A junior megfigyelő minden hónapban – az egyéni megfigyelési riportok mellett – egy virtuális kezdőcsapatot készít a követett játékosokból, többféle taktikai felállás szerint. Az információ összesöpréséért a senior megfigyelő felel, aki ezután beleássa magát az adatrengetegbe. A kollegialitás itt sem ér véget, a résztvevők között folyamatos párbeszéd zajlik, hogy állandó pezsgésben maradjanak.

A francia másodosztály szintén komoly figyelmet kapott az utóbbi időben, innen került fel Le Marchand, Le Bihan és Lusamba, Cyprien és Walter mellett. Öten együtt nem kerültek többe 7 millió eurónál. A Ligue 2-ben olyan profilokat keresnek, amelyeknél a technikai jellemző dominál, de figyelnek arra is, hogy a játékos gyorsan tudjon alkalmazkodni.

A scoutingban egyszerre tűnik minden gyorsnak és lassúnak. Hosszú hónapok telhetnek el egy játékos megfigyelése és leigazolása között, miközben napról napra bukkannak fel pillanatnyi fellángolások. Nampalys Mendy-t 2013-ban például nyolc hónapba telt becserkészni, olyannyira erős volt a verseny. Számszerűsített adat ugyan nincs róla, de rendkívül magas azon játékosok költsége, akik felkerültek ugyan a térképre, mégsem a klubot választották. A nizzai archívumban ott volt Guillaume Hoarau neve, amikor még a Geugnonban játszott, vagy Laurent Koscielnyé, amikor még a Tours játékosa volt. Maradva a közgazdász nyelvezetnél, ők lehetőségköltséget, vagyis feláldozott alternatív hasznot jelentenek a klubnak, ami már sosem fog megtérülni.

Közös nevező és kompetencia

A nizzai rekrutálásban 2012-ben, Claude Puel érkezésével történt meg a fordulat. A korosztályos csapatok addig szabad kezet kaptak, hogy milyen játékfelfogásban lépjenek pályára, Puel viszont lefektette, hogy a követendő irány a rövid passzos, hátulról építkező, támadó szellemű játék lesz. Taktikai felállásra nem volt megkötés, ennyi szabadság jutott a nevelőedzőknek, hogy a hadrendet a rendelkezésre álló keret határozta meg. A közös nevező a játékkoncepció lett.

Puel ezzel két legyet ütött egy csapásra: egyrészt, a korosztályos csapatokból felkerülő játékosoknak nem kell merőben más játékmodort elsajátítaniuk, ha felkerülnek a nagyok közé. A koncepcionális lépés viszont kihatott a játékos-kiválasztásra is: név nélküli, pontos jellemzőkkel körülírható profilokat állítottak fel és annak megfelelően keresték meg a hiányzó elemeket. Az utánpótlásban dolgozók és a scoutok is lecserélték a szemüveget, és egy csapásra másképp kezdték el látni a focit.

A siker további magyarázata lehet, hogy komoly szaktudás összpontosul Nizzában, amit ügyesen társítanak a helyi viszonyokat kívülről-betéve ismerő emberekkel.

Így szerezte meg a Nice Balotellit

A 2016-os nyári átigazolási időszakban viszonylag későn, csak augusztusban merült fel először Mario Balotelli neve, de nem sokon múlt, hogy az olasz csatár csak nyári kedvtelésből járjon a Riviérára. Az ügyletben a kulcsember szerepét a nizzai klub elnöke, Jean-Pierre Rivere játszotta, aki elmondása szerint Balotelliről addig csak rossz híreket hallott, de egy nap a kezébe került az az anekdota, melyben Super Mario egy edzés után találkozott egy kisfiúval, aki lógott az iskolából. Amikor Balotelli kifaggatta, miért nincs az iskolában, a kisfiú azt válaszolta, hogy az egyik osztálytársával akadt problémája, mire Balotelli karon ragadta a fiút és besétált vele az iskolába. “Amikor valaki ilyet tesz, lehet, hogy nem olyan rossz fiú, mint amilyennek beállítják” – reménykedett Rivere. Az elnök szerint Balotellihez az út a játékosügynök-báró Mino Raiolán keresztül vezetett, aki kezdetben nem válaszolt a megkeresésekre. Egy nap azonban Rivere-hez visszajutott, hogy Raiola a csapat kerettagjain keresztül, más játékosok közvetítésével érdeklődik a nizzai klub viszonyairól. A kapcsolatfelvétel végül egy Nizzától 20 kilométerre (Saint-Jeannet) lévő pizzériában történt, teljes inkognitóban, igaz, azóta az étterem tulajdonosa nagy sikerrel árulja a ricottás és aszalt paradicsomos “Balotelli-pizzát”. Az ügyletet végül az átigazolási időszak utolsó óráiban ütötték nyélbe.

Az első csapat vezető megfigyelője az a Serge Recordier, aki játékosként 1982-ben bajnok volt a Monacóval, csapattársai közé tartoztak Amoros, Ettori, Courbis és maga Claude Puel. Franck Sale 2012 óta felel az utánpótlás-csapatok toborzásáért, korábban a Le Havre alkalmazásában állt, az ő nevéhez fűződik Paul Pogba vagy Riyad Mahrez becserkészése az észak-francia kikötővárosba. A döntően francia csapatban a senior játékos-megfigyelő Giovanni Gullo kakukktojásnak számít: 22 évig dolgozott az AC Milannál, az olasz szaksajtóban több helyen is az ő távozásához kötik, hogy Milan átigazolási politikája széthullott és a tempót mára a játékosügynökök diktálják.

De nemcsak a veteránok kompetensek: a Nizza játékos-megifgyelőiről egy olyan anekdota terjeng, hogy a klub legendájának számító Dario Cvitanich-ot egy gyakornok szúrta ki. Ugyanakkor ha ezt az állítást finoman megkaparjuk, árnyaltabb képet kapunk. A gyakornok, Romain Stevenon a dél-amerikai bajnokságok szerelmese volt, egy nap pedig az Ajax Amsterdam kölcsönbe adott játékosát, Cvitanich-ot figyelte, aki kezdőként kapott helyet a Boca Juniorsban. Stevenon felterjesztette az argentin csatár dossziéját Recodier-nak, aki ráharapott a lehetőségre és további 17 meccsét figyelték meg, majd élőben is megtekintették. Stevenon eközben keresztül-kasul átlapozta az internet argentin bugyrait, hogy hozzájusson olyan rejtett információkhoz, mint a játékos szerződésének részletei, vagy hogy az Ajax miként nyilatkozott a játékosról. Cvitanich végül 400 ezer euróért került Nizzába és a klub elmúlt 10 évének gólkirálya lett.

A Nice példája azt igazolja, hogy a játékos-megfigyelésben nincsenek archimédészi “Heuréka”-pillanatok. Nagy az esély rá, hogy egy élvonalbeli játékos – jöjjön bármilyen bajnokságból – már ott szerepel más klubok térképén. A kérdés tehát nem az, hogy sikerül-e aranyrögöt találni a szitában, hanem az, hogy a megfelelő rögről ne vegyék le a szemüket huzamosabb ideig, hogy valóban a csapat keretéhez illeszkedő játékost igazoljanak le.

A fenti cikk a szlovákiai Új Szó Focitipp mellékletének 2017. január 24-i számában jelent meg.

 

 

  1. […] eddig is nagyjából tudtuk, hogy egy játékosmegfigyelő mivel foglalkozik: klubjának segít feltérképezni a becserkészhető játékosokat, meg- és kifigyel, elemez, […]

  • lamps8

    érdekes cikk, grat!
    Wylan Cyprien meg egy gyémánt.

  • metál lett!

  • zseniális!

  • rocknrolla

    Vártam már egy Nice sztorit. Mikor elolvastam Az évszázad bankrablását, beleszerettem a városba. ?

  • kifogytam a jelzőkből Cristophe: a szokásos hibátlan munka, sallangmentes mondatok, tömény infotenger, masszív tanulság. köszönjük!

  • Nyámmmi

  • Say no to Genesio

    Létezik egy olyan online FM játék, nemesint a sokker, ahol 1-1 játékosra, a játékos adott skilljére 20 különböző jelzőt találtak 20 fokozatban a tragikustól (1)- a mennyeiig (20). Még az utánajövőkre is emlékszem katasztrofális (2) – isteni (19) és a középső kettőre (10-11)-re, ami az átlagos és a megfelelő. Hogy milyen szépen kihasználják a nyelvünk különböző szavakra adott árnyalatait az egy dolog, de az egy másik, hogy erről az írásról ez ugrott be. Ugyanis erre nem adhatok gyengébbet egy 19-nél, és csak azért nem 20-ast, mert nem kellően terjedelmes egy doktori disszertációhoz.
    Másrészt adok Rivierenek is egy 19-est, (hogy lapot húzhasson 20-ra később) mert teljesen megérdemelt helyüket foglalják el és nagyon merem remélni, ahogy a saját utolsó szösszenetem végén is említettem, hogy nem fogjuk tudni idén beelőzni őket.

  • Angus

    Már vártam egy ilyen cikkre! Remek munka folyik ott, szurkolok nekik.

  • Donát Csabai

    Tartalmát tekintve a cikk nagyszerű, sőt, hiánypótló. Köszi. A nyelvezetét tekintve akadnak problémák. Közgazdászként az “opportunity cost”-ra a haszonáldozati költséget javaslom, ez a magyar megfelelője. Illetve bizonyos esetekben az angol szavak helyett jobb lenne magyart választani a cikkben – klasszikus példa a “rekrutálás”. Miért??? Játékos toborzás, játékos keresés, vagy végső soron játékos szerződtetés, de lehetne még ezt sorolni: nem hinném, hogy ne lenne erre magyar kifejezés. Egy blogon a tartalom a legfontosabb, de a nyelvezetet sem szabad félvállról venni. Összességében, egy korábbi hsz-re támaszkodva mondjuk húszas skálán még így is 15, remélem a fentieket építő jellegű kritikának veszed. Kösz a bejegyzést!

  • Köszi, részemről ez egyéni ízlés kérdése. Az opportunity cost-ra egy kezemen meg tudom számolni, hányszor hallottam a “haszonáldozati költség”-et, (a legáltalánosabb az “alternatív költség”), ott az elszalasztott lehetőségeket akartam kidomborítani, ezért a kifejezés. A “rekrutálás” nem feltétlenül a kedvenc szavam, de az angol recruiting és scouting után itthon is egyre többen használják, nem érzem, hogy ez felesleges nyelvi sznobkodás lenne. Hiszek abban is, hogy ahol lehet, jöjjenek magyarosított kifejezések és kerüljük el a csupa-aortapumpa korporét branding nyelvezetet, viszont kis adagban az idegen kifejezés is képes színesíteni az olvasást, mint robbanós cukorka a csoki sütit.

  • Pingback: Hogyan toboroz Portugália kettős nemzetiségű játékosokat?()

  • Orvenyhivo

    A rekruta/regruta legalábbis a XVIII. század végétől adatolt a magyar nyelvben; a francia ‘recrue’ lehet az eredete, német közvetítéssel. A rekrutál se új (és eleve, ez egy gyakori magyar képzővel létrehozott igei alak, hogy ne lenne magyar szó!), egyáltalán.

    “Orvosi rendelőkből, irodákból, gyárakból, katedrákból, üzletekből, vagy művészi műhelyekből rekrutálódnak a klubnak hívei, vezetői, dolgozói.” (Dolgozó Asszonyok Lapja, 1929)