Leshatár: A futball nyelve

2017-07-18 Francia bajnokság Comments (1)

Az alábbi cikk teljes terjedelemében a Leshatár magazin legelső számában jelent meg. A magazint itt lehet megvásárolni. A cikk első fejezete az alábbiakban olvasható.

A futball a XX. század egyik legjelentősebb társadalmi jelenségeként nem pusztán a sportra és a történelemre gyakorolt megkerülhetetlen hatást, de a nyelv fejlődéséhez is hozzájárult. A Napkirálytól az angol gyeptéglákon át a Nemzeti Sport nyelvújításán keresztül egészen Thomas Müllerig jutottunk a foci filológiáját vizsgálva.

Párizsi parketták

Bár a történelmi források nem utalnak rá ténylegesen, de nagy az esély rá, hogy a “pas-de-deux” (ejtsd: padödö) kifejezés XIV. Lajos udvarában látta meg a napvilágot.

A 72 évig uralkodó francia király nevéhez számos grandiózus intézkedés köthető: rezidenciájának a Párizs melletti versailles-i kastélyt duzzasztotta kisváros-méretűvé, napkultusz-ápolását még ma is irigykedve figyelik a vállalati márkázás szakértői, regnálása alatt pedig Franciaország Európa egyik vezető gazdasági, politikai és kulturális hatalmává vált.

Azt viszont kevesebben tudják, hogy XIV. Lajos határozta meg a klasszikus balett alapjait. A király maga is kiváló táncos hírében állt és puszta úri kedvtelésből alapította meg 1661-ben az Académie Royale de la Danse-t, melyből később a párizsi Nemzeti Opera Balett intézménye lett. Udvari táncért megbízott szárnysegédje, Pierre Beauchamp segítségével alkották meg a klasszikus balett terminológiáját, amely a mai napig szinte változatlanul él a világ minden táján.

XIV. Lajos király tehát nemcsak az akkor elfoglalt észak-amerikai gyarmatnak, Louisianának adott nevet, hanem olyan kifejezések létrehozásában működött közre, mint a pas de bourrée, de basque, jetés, coupés, vagy az entrechat royal. A király hobbijának kifejezéseit soha nem fordították le, és a zongorák és korlátok erdejében a mai napigugyanúgy tanulják meg. A balettvilág színpadán suhanó árnyakban ott bújik az arisztokrácia előkelősége és az udvari élet rendje. Egyesek a francia stílust elegánsnak és harmonikusnak, mások visszafogottnak, világosnak, de rafináltnak tartják, amelyből árad a tisztaság és Descartes racionalitása. A bras croisé, cabriole, dégagée és dessous bár mind francia kifejezések, mégis ugyanazzal a jelentéstartalommal bírnak Oroszország vagy Kuba színpadain.

Az első iskola a francia nyelv és annak oktatásán keresztül született meg, így vált taníthatóvá és átadhatóvá, és így vezette be Jean-Baptiste Landé a szentpétervári udvarba. A stílus mögött ott rejlett az udvari társadalom történelme, az utolsó textilen is megjelenő Nap szimbóluma és az egyre letisztultabb manírok. Ahogy a ruhadivat fejlődött, úgy változott a tánc is: idővel eltűntek a mozdulatokat nehezítő kiegészítők, kukába kerültek a parókák és mandzsetták, fellazultak a fűzők, a hosszú és puha tütük pedig a tüllnek köszönhetően merevebbek lettek, így megnövekedett az igény, hogy erősebb, szélesebb és gyorsabb mozdulatsorok kerüljenek be a repertoárba.

Ahhoz, hogy az iskola továbbörökíthető legyen, rögzíteni kellett mindazt a tudást, amiket az udvari gyakorlatok során felhalmoztak. Kép- és hangrögzítő híján viszont semmi más nem maradt egy koreográfia lejegyzésére, mint maga a nyelv. A francia iskola úgy tudott stílusteremtővé válni és több évszázadon át fennmaradni, hogy olyan gazdagon árnyalt meghatározásokat jegyeztek le, amivel a nüansznyi eltérések is szinte azonnal kiszúrhatóvá váltak.

A sors pikantériája, hogy a balett maga nem Franciaországból ered: a franciák által rögzített mozdulatok részben a folklórból, részben spontán improvizációból alakultak ki, technikáját pedig először a Medici Katalin udvarából érkező olaszok mutatták be. Lejegyzésével viszont a szavak elváltak egymástól, a mondatok mozdulatokká alakultak és egy csapásra minden érthetővé vált. A tánc lett maga a megelevenedett nyelv. Nem a franciák találták fel a balettet, de ők alkották meg a nyelvtanát, mellyel a tánc hozzáférhetővé, logikussá és olvashatóvá vált.

***

A teljes cikk a Digitalstandon olvasható el.