Milyen edző Laurent Blanc?

Szerző: | 2015-05-5 | Francia válogatott, Ligue1, Portré

Laurent Blanc

Egy hideg áprilisi estén Laurent Blanc leverten érkezett az interjúszobába. Csapata pár perccel ezelőtt hazai pályán kapott ki a Barcelonától 3-1-re, a gólok előtt David Luiz két röhejes kötényt kapott, a játék minden elemében a PSG alulmúlta a Barcát, de legfőképp önmagát. Blanc lassan helyet foglalt, középső ujjával megigazította a szemüvegét (ennél freudibb gesztus nem is kell), szeme hozzászokott a reflektorok fényeihez, majd pár fáradt sóhaj kíséretében megkezdte a kötelező köröket. Amikor megkérdezik tőle, hogy mi várható a folytatásban, csak annyit válaszol “vevők vagyunk bármilyen ötletre”. A kiszólás csak egy pillanatig tart, de ott van minden a tekintetében: a reménytelenség, az irónia, a düh, a türelmetlenség a kérdezővel szemben. Egy hét volt hátra a visszavágóig, de Blanc már itt feladta a mérkőzést.

Korábban is verték már meg, de ennyire legyőzöttnek még sosem mutatkozott. Helyzetét ellensúlyozta, hogy a Paris Saint-Germain ekkor magabiztosan vezette a bajnokságot, már kipostázták meghívóját a Francia Kupa döntőjébe és nemrég nyerték meg a Ligakupát.

Ahogy az eredményeihez, a személyéhez is tartozik egy keserédes utánérzet. Ahhoz képest, hogy milyen nyugalom árad belőle minden élethelyzetben, két mosolya között parlamenti választásokat is rendezhetnének. Az “Elnök”, ahogy becézik, minden sikere mellé begyűjtött egy-egy botlást, mintha a patyolat tiszta ruhán mindig ott lenne egy apró, alig észrevehető, de mégis ragaszkodó foltocska. Nem mintha rajta múlt volna az a gól, de még játékos korában a világrengető bolgár találat előtt ő csúszott be utoljára reménytelenül. Brazília ellen azért nem léphetett pályára az 1998-as döntőben, mert Bilicet úgy rázta le magáról, hogy a bíró pirosat húzott elő. Mégis, Laurent Blanc a dicsőséges generáció pillére volt, egy évtizedig rá épült a védelem és mindent megnyert, amit válogatottal meg lehetett.

Amikor Jean-Louis Triaud elnök úgy dönt, hogy egy pókeres húzással felkínálja neki a Bordeaux edzői pozícióját, még nem tudja, hogy a következő évben rekord győzelmi sorozattal (11) nyerik meg a bajnokságot és repesztik meg a Lyon egyeduralmát. Távozása ugyanakkor rendkívül szerencsétlenül alakul: 2010 márciusában bejelentik, hogy legkorábban a világbajnoki döntő másnapján (!) ő veszi át Raymond Domenech helyét a válogatott élén. A Bordeaux a hátralévő 10 mérkőzéséből 6-ot elveszít mindössze kettőt nyer meg. Blanc ezután a dél-afrikai világbajnokság alatt széthullott és a buszos sztrájk miatt politikai, társadalmi és szociológiai párbeszédek központi témájáig fajuló Kékeket szilánkonként ragasztotta össze. Itt is páratlan győzelmi sorozatot ért el, ám a 2012-es Európa bajnokság körüli rosszullét (Nasri beszólt egy riporternek, a média felfújta; több játékos csapnivalóan teljesített; Menez látványosan ellenszegült a döntéseknek) végül az állásába került. Jelenleg Párizsban igyekszik stabilitást hozni a mindennapokba és minden tavasszal feljebb kúszni a Bajnokok Ligájában.

Olvasószemüveg

Blanc szereti kihangsúlyozni azt a szót, hogy filozófia, ami nagyjából a Barcelona követéséről szól. “Nyilvánvaló, hogy mindig nyerni akarunk, de azt is szeretném, ha a labdával nyernénk. Ez a gondolkodás az alap, ebben hisz a Manchester United és a Barcelona is”. Számára a győzelem létfontosságú, de csakis a jól elvégzett munka eredménye kell, hogy legyen. Játékosként megfordult a Robson-vezette Barcelonában és edzősködésének csúcspontja egybeesik Katalónia szimbólumának felemelkedésével. Gondolkodását szintén csiszolta, hogy karrierje elején még söprögetőt játszott, a kilencvenes évek elején lépett csak feljebb egy fokot. Védőként minden évben gólt lőtt, sokszor merészkedett fel szögleteknél, megindulásai mérkőzéseket döntöttek el, nem hiába szerezte ő Franciaország történetének első Aranygólját.

Miközben a francia válogatottat toldozgatta-foltozgatta, számtalanszor elmondta, hogy számára a legfontosabb szektor a játék szíve (coeur du jeu), a középpálya, amit olyan játékosokkal épített fel, mint M’Vila, Diarra, Diaby, Capoue vagy Matuidi. Egy gond volt: bárki is alkotja, ilyen középpályás felhozatallal a technikás játék, a mélységi építkezés és a Barcához hasonló filozófia gyakorlatba ültetése nehezebb feladat, mint franciaként akcentus nélkül beszélni az angolt. A dilemma miatt egy interjúban szorult helyzetbe került, ez lett a Mediapart-ügy, amikor kicsit kifordítva kijelentette, hogy a fiatal játékosok kiválasztásánál sokkal inkább az ügyességi, mintsem atlétikai készségekre kellene rámenni (ahogyan a fekete játékosokat “szikár, erős, magas” jelzőkkel profilozta, az megért neki egy négyszemközti kihallgatást a szövetség elnökével). A Bordeaux-ban Gourcuff még magához tudta ragadni a játék irányítását és a PSG-ben ott van a keze alatt a másodvirágzását élő Motta vagy a nemsokára valamelyik spanyol óriásnál kikötő Verratti, de a francia epizód rámutatott arra, hogy a filozófia nem old meg önmagában mindent.

Nem alkoholos filctoll

A PSG-nél a játékosok akkor is győznének, ha nem lenne ott Ancelotti. Még velem is nyernének. Talán még én is több győzelmet érnék el, mint Ancelotti. – Maurizio Zamparini, egy olasz a sok közül

Hogy ez a filozófia hogyan néz ki a pályán, ahhoz szempontot nyújt, ha összehasonlítjuk párizsi elődjéhez. Carlo Ancelotti alatt a PSG kezdetben a 4-2-2-2 és a 4-3-2-1-es karácsonyfa-felállás között variált, Ibrahimovicot körülvette a nyílként suhanó Lavezzi és Lucas, miközben Motta, Matuidi és Verratti soha nem szerepeltek együtt. Nem domináltak, de mindenkinek megvolt a szerepe, direkt játék és kevés cicoma jellemezte őket. Jött Cavani és Marquinhos, elment Carletto.

Amíg Ancelotti nyerni akart, Blanc a labdával akar nyerni. A PSG játéka olyan példát követ, mint a Bayerné vagy az említett Barcáé: magasra feltolt védelem, lendületes szélső hátvédek, belső középpályások egyszerre védik a szélsők mögötti űrt és járatják a labdát, a szélsők labdavesztéskor presszionálnak, az ékcsatár pedig olykor lejjebb ereszkedik, hogy bekapcsolódjon a játékba. Guardiola majdnem elhitette a világgal, hogy Zlatan nem való a Barca játékába, Blanc azonban erre rácáfolt, Ibra több labdát játszik meg, mint Ancelotti idején, több gólpasszt ad, több gólt szerez, mindez Cavani jelenléte ellenére. Elég bevált figura a visszalépő Zlatan, aki háttal a kapunak kéri a labdát, lerázza a védőjét, oldalra fordul, kiteszi a szélsőnek és spurizik az ötös vonal felé, hogy ott az összes judo és takewondo tudását bevesse.

Blanc alatt a megjátszott labdák közel 90%-a rövid passz (hello Xavi!), Motta és Verratti korábban átlag 65 labdát játszottak meg, mára simán elérik a 80-at.

Védekezésben Carlo hitt a kompakt védelem szentségében, kockázat nélküli kihozatalokat erőltetett, rövid középső passzokkal, emiatt lassan el is hagyta 4-3-2-1-et. Blanc a védekezést a labdatartás révén oldja meg: összességében jobb lett passzpontosság (85 vs 89%), de Sirigu kapus védéseiben látszik igazán, hogy mennyire tudtak megálljt parancsolni az ellenfélnek: 2013-ban meccsenkénti átlag 2,48 védése 2014-re leesett 1,62-re.

Blanc tehát nem túrt fel mindent, csak finomhangolt. Elképzelését – a rendelkezésre álló játékosoknak köszönhetően – leginkább a PSG-nél tudta pályára ültetni, ebből pedig kirajzolódik, hogy olyan játékosok érkezése várható az irányítása alatt, akik labdabiztosak, tudnak eredményt tartani és jól tudnak kombinálni a szélsőkkel.

Susogós mackó

Ha van egy terület, melyben Blanc a legtöbb kritikát kapja és amelyben valószínűleg a leginkább deficites az európai edzők között, az a coaching. Kovács “OM blog” Dáviddal már felhoztuk egy podcastben, de itt van három eset, amikor Blanc látványosan mellényúlt.

  • 2012, EB, Franciaország-Spanyolország. A francia válogatott addig soha nem látott felállásban, két jobbhátvéddel áll ki, hátul Reveillere, elöl a lendületesebb Debuchy. Nemcsak amiatt marad blama a meccs, hogy játék nélkül 2-0-ra kapnak ki, rátesz erre egy lapáttal, hogy Blanc behúzott farokkal állt ki a spanyolok ellen valami olyasmi üzenettel, hogy “hé gringók, tudjuk jók vagytok és Iniesta is elég ügyes, ezért ráteszünk 5 testőrt, oké?”. És mi történt? A spanyolok a bebetonozott, lakattal és drótkerítéssel elzárt jobb oldalról szereztek gólt. Jordi Alba befurakodott, Iniesta bepasszolta a résbe, Reveillere-t lefutotta, kényelmesen beadta, Xabi Alonso pedig bebólintotta.
  • Második eset, Chelsea-PSG 2014, visszavágó. A PSG ekkor 3-1-es előnyből látogatott a londoniakhoz abban a reményben, hogy Ibrát képes lesz pótolni Cavani és Lucas majd lekap egy felszabadítást és elrobog vele a kapuig. A labdatartásra épülő PSG már az első percekben visszazár, nincs játék, a labdák a futók mögé kerülnek, a tizenhatost alig érik el, a birtoklásuk leesik 42%-ra az odavágón tapasztalt 58% után. Lucas majdnem 100% pontossággal hozza le a meccset, ami egy kontrajátékostól egyenesen felháborító. Mourinho végül nyer 2-0-ra, a PSG pedig összezavarodva távozik, hogy mit is kellett volna csinálnia.
  • Harmadik és záróakkord, 2014 év vége, Barcelona-PSG csoportmeccs. A PSG küzd, nyom, de 2-1-es hátrányba kerül. A labdák mellett még a szurkolói öngyújtókat is magához vonzó Verratti fergeteges meccset játszik, rá épül minden labdakihozatal, de Blanc úgy dönt, hogy kockáztat és abban a reményben, hogy több veszélyt okoz az ellenfél kapuja előtt, lecseréli Pastoréra. Eredmény? Megszűnik a csapat, eltűnnek a labdák, egyre hátrébb vesztenek párbajokat, a végeredmény 3-1.

Igazságtalan lenne azt állítani, hogy Blanc folyton bakot lő és a 3 mérkőzés lefedi az eddigi karrierjét. A nagy számok törvénye alapján minden edző előbb-utóbb hibázik. A három példa inkább úgy fordítható le, hogy Blanc képes kiegyensúlyozott teljesítményt kihozni a csapataiból, de a fontos pillanatokban látványos hibákat vét. Hisz egy filozófiában, de nyomáskényszerben képes mindezt feladni. Ami elsőre alkalmazkodásnak tűnik, valójában önfeladás. Amikor teljes mellszélességgel kellett volna kiállni a játékterv mellett, inkább olyan öltönyt szabott az embereire, amiben bohócnak tűntek.

Ezért is volt kellemes íze a 2015-ös Chelsea-kiejtésnek, ami Blanc referencia meccse. Londonban a kedvenc 11-ét küldte ki, azt, amelyik a földön tartja a labdát, David Luiz hátul, Pastore elöl, Verratti és Motta mindenhol. Könnyű lett volna úgy döntenie, hogy behoz 3 csatárt az utolsó negyed órára, aztán szorongatja magához a Bibliát, hogy majd lecsorog elérjük egy megpattanó lövés. Könnyű lett volna odatolnia egy romboló védőt a középpályára, bízva abban, hogy majd elindít egy kontrát.

De ez jelenti azt, hogy valaki jó edző? Vállalni egy olyan húzást, amivel a saját csapatát is kizökkenti és megtagadni az eredeti elképzelést? Thiago Motta szerint azon a meccsen Blanc azt kérte játékosaitól, hogy ne árulják el a labdát, ne adják lejjebb a nyomást, mindig az építkezést válasszák a vagdalkozás helyett. Valójában ez a ruha, ez a játékstílus. A mögöttes elveket korábban elvetette az első adandó nehézségnél. Mintha nem is lett volna többé edző, aki tartotta volna az irányt. Akárhogy is folytatódik karrierje, Blanc legkomolyabb kihívása lesz azt bebizonyítani, hogy a PSG miatta tart itt, nem pedig ellenére.

Öltöny, nyakkendő

“Vannak edzők, akik nem edzenek, ilyen Laurent Blanc Párizsban. Ha edzőként csak kommunikálsz, az leszűkíti a mozgástered. José Mourinho és Arsene Wenger mindketten beleszólnak a csapat taktikájába. De egy olyan edző, akinek nincs ráhatása a pályán látottakra számomra nem edző.” – Christian Gourcuff, jelenleg az elefántcsontparti válogatott szövetségi kapitánya

Laurent Blanc nem szeret belefolyni az edzésekbe, ehhez ott van állandó szárnysegédje, Jean-Louis Gasset, akinek apja, Bernard Gasset a Montpellier Jabbájának elnökének, Louis Nicollin-nak a legfőbb bizalmasa volt. Gyakorlatilag ketten építették fel a klubot. Blanc-t kiskora óta ismeri, hiszen ott nevelkedett, a régió gyermeke, akinek első klubja csak a Montpellier lehetett. Gasset egész életében ebben a klubban futballozott, az edzősködést ugyan kipróbálta, de rájött nem az ő műfaja. Párizst ráadásul jól ismeri, mert a 2000-es évek elején Louis Fernandez másodedzőjeként az ő keze alá dolgozott Ronaldinho, Okocha vagy épp Mikel Arteta. Az igazi kémia viszont akkor alakult ki, amikor a Bordeaux-ban megismerkedett a nyalókás emberrel. Azóta mindenhol együtt dolgoztak.

Blanc hasonló funkciót tölt be, mint az angolszász labdarúgásban a sportmenedzserek. Ő adja meg a fő irányvonalakat, Gasset pedig összeállítja és animálja az edzéseket. Ellentétben a sportmenedzserekkel, Blanc nem öltönyben figyeli, ahogy helyette levezénylik az edzést: az egyes gyakorlatok végén összehívja a csapatot és belenyúl, ha szükségesnek tartja. A videós elemzéseknél hasonló a felállás, ezt Ulrich Ramé, az ex-bordeaux-i kapus erősíti meg. Jean-Louis összeállít és elemez, Blanc a vetítés közben közbeszól, nyomatékosít. Gasset nagy tiszteletnek örvend a játékosok körében végtelennek tűnő videópolca miatt (egy két lábon járó enciklopédiának tartják) a döntést azonban mindig Blanc hozza meg.

Blanc tehát elsősorban menedzser és csak utána vezetőedző. A PSG-nél a játékosok úgyis olyan szinten vannak, hogy nem az edzések a meghatározó pillanatai a klub életének, hanem ami azon kívül történik. Vezetési stílusa inkább kísérő, mintsem beavatkozó. Ügyel az öltöző egyensúlyára és ápolja a kapcsolatokat a vezetéssel és a médiával. Pontosan tudja mi a játékosok felelőssége, bevonja őket döntésekbe, olykor kiadja a kezéből az irányítást. Maga is beismerte, hogy a 2013 Szuperkupa döntőben Thiago Silva kérésére hozott be csatár helyett egy középpályást, sőt, a taktikai intelmeit a játékosai felülbírálták egy Montpellier elleni meccsen.

Nem tartozik azon edzők közé, akik egész meccsen kiabálnak és villámokat szórnak. Kritikusai azt szokták felróni neki, hogy túlságosan is elfogadó, képtelen helyén kezelni a sztárokat. Blanc erre legtöbbször azt válaszolja, hogy a közeli hozzátartozói tudják, hogy ő nem egy “nice guy”, tud ő könyörtelen is lenni. Amikor idén februárban a csapat Marrakech-be indult edzőtáborozni, az elmúlt zűrös időszak mellett azt is kezelnie kellett, hogy Cavani és Lavezzi úgy döntöttek inkább a dél-amerikai családjukat választják. A francia riporterek rá is haraptak a témára és várták a reakciót. Blanc-nak nem derogált, hogy ő legyen a Pere Fouettard (kellemetlen virgácsos apó) és 3 mérkőzésre kirakta a keretből a nyaralókat. A csapat a marokkói kaland után látványosan feljavult és meggyőző játékkal vette át vezetést a bajnokságban.

Heverő

“Blanc úgy tud dühös lenni, hogy közben sosem kiabál” – Henri Emil, a francia válogatott mindenese

Blanc bevallottan gyűlöli a konfliktusokat, de ha már el kell intézni, azt megelőzően és higgadtan teszi. Nem játszik szerepet, nem fog mesterséges konfliktust szítani a játékosai között azért, hogy motiválja őket. Részéről kizárt, hogy a folyosón elkapja Thiago Silvát a könyökénél és felolvasson neki az újságból, hogy az ellenfél edzője mit nyilatkozott róla.

Annak idején az ő kezdeményezésére a francia válogatott minden egyes tagját alávetették egy több órás pszichológiai vizsgálatnak, vagy ahogy ott mondják, “profilozásnak”. Korábban ilyet egy szövetségi kapitány nem csinált. Didier Deschamps, a jelenlegi vezetőedző – és egyébként Blanc jóbarátja is – cinikusan állt hozzá az esethez, ahogy állította, ő sosem fog alkalmazni pszichológust, mert erre van az edző, nem szükséges ezt a kompetenciát kiszervezni másnak.

“Sokat gondolkodott a csapat összetételén, hogyan ossza szét a feladatokat a játékosok között, hogyan tudja közösen fejleszteni őket. Abban az időszakban a Bordeaux hullámvölgyben volt és az ember sok kérdést tesz fel magában. Elemeztem a profilját. Ő egy analitikus gondolkodású ember, aki sokat latolgat, összehasonlítja a pro és kontrát, rengeteget érleli a döntéseit és nem mindig azonnal dönt. Nagyon óvatos ember.” – Francois Peletier, a Bordeaux pszichológusa

Ismerős? A coachingnál is kitűnt, hogy képes túlzott óvatossággal megközelíteni egy meccset, ebben közrejátszhat a lassú döntéshozatal. Olyan közegben, ahol egy BL meccs azon tud eldőlni, hogy melyik játékos hogy bírja a közönség nyomását, vagy az ellenfél játékosai közül kik váltottak oldalt, a döntéshozói képesség itt mutatkozik meg igazán. Ez az a képesség, amiben Blanc még nincs ott a legjobbak között. Hogy vérben forgó szemekkel, kilométerről látható aurával egy meccs sorsát a maga javára fordítson. Ha látja, hogy a játék egy szeglete nem működik, rajzolja újra és értesse meg a játékosaival mihamarabb. Ha valami nem klappol, ne csak kísérje a csapatát, ahogy a szürke hétköznapokban a reggelizőasztalnál vagy a termálfürdőnél, hanem használjon sokkolót és viperát az oldalvonal mellett.

Blanc sorsa több szempontból is érdekes kérdéseket vet fel. Két legnagyobb kihívása egyben jelenlegi klubja kihívása is. Képes lesz-e hű maradni elképzeléseihez és kiépíteni egy identitást, amivel a Paris Saint-Germaint a nemzetközi siker és nem egy Manchester City útjára lép? Másrészt, képes lesz-e csapata erős embere lenni, amikor a Real, a Barca és a Bayern szorításában kell meghozni kulcsfontosságú döntéseket?

Az Elnök úr még élvezi munkaadója bizalmát. Egy nemrég végzett felmérés szerint Laurent Blanc Franciaország legismertebb és második legkedveltebb edzője (Willy Sangol előzi meg a szimpátia-rangsorban), ami kereskedelmi értékkel bír. Klubja nyugodt lehet, a kommunikációs és a szponzorációs tanácskozások rövidek lesznek, amíg Blanc az edző. Ugyanakkor Blanc sosem szerepelt nemzetközi edzői rangsorban. Nyert már bajnokságot, kupákat, volt már az év edzője hazájában, de a játékos múltjához hasonló nemzetközi elismerés még várat magára.

omlett CTA

Christophe Szabo

Christophe Szabo

Az Omlett du fromage-on nincsenek gyorshírek, élő eredmények és meccsfelvezetők. Vannak viszont összeállítások, elemzések, interjúk és vitatémák a francia foci legkülönbözőbb részeiről.