Mit gondol a világ legjobb kézilabda edzője, Claude Onesta a labdarúgásról?

Szerző: | 2015-05-5 | Popkultúra, Portré

onesta1

Szoktak azzal viccelni, amikor valaki felfedez egy elsőre távolinak tűnő hasonlóságot két ember vagy tárgy között, hogy “hunyorítva és messziről végülis, ja, van hasonlóság”. Vajon kellő távolságból, hunyorítva minden sport hasonló? Világos, hogy mindegyiknek megvannak a maga egyedi tulajdonságai, szabályai, paraméterei, de ha egy kicsit visszalépünk, a sportágak tényleg konvergálnak egymáshoz?

A témában kevés jó cikkel lehet találkozni, a teljesség igénye nélkül Hegedűs Henrik az Origón remekül járta körbe, miért a labdarúgás a világ legnépszerűbb sportja, de rémlik még egy írás a Magyar Hírlapból ami a sportágak közti átjárásról szólt.

A téma egy másik élét fogta meg a SoFoot c. francia nyelvű magazin, mely egészen pazar interjút hozott le Claude Onestával, a francia férfi kézilabda válogatott szövetségi kapitányával, korunk egyik legjobb edzőjével. Onesta nemrég nyerte harmadik világbajnokságát, mellette ott virít szekrényében két olimpiai és három európa bajnoki aranyérem. Az interjúból átjön, hogy a sportokból nemcsak, hogy lehetséges inspirálódni, de még kívánatos is. Hogy mindez hogyan néz ki taktikailag, arról a nyolc döntőből nyolcat behúzó Claude Onesta mesél. A beszélgetés nem mentes a kiszólásoktól és persze igyekszik propagálni a saját sportágát, ami Franciaországban a sikerek ellenére még mindig a labdarúgás árnyékában bújik meg.

Az alábbi interjú tehát a SoFoot magazinban megjelent beszélgetés kivonata.

Miben hasonlít taktikailag a labdarúgás a kézilabdához?

Claude Onesta: Amiben közelítenek egymáshoz, az a támadás szerveződése a tizenhatos, vagy a kézilabda esetében a 6 méteres kapusház körül. Nálunk a kézilabdánál ez a terület zárt, a játékosok nem hatolhatnak be, míg a labdarúgásnál ez egy nyitott rész. A védekezés úgy szerveződik körülötte, hogy lehetetlenné tegye az oda való behatolást. A kézilabdához hasonlóan a támadás célja kiszélesíteni a védelmet oldalsó passzok révén, ami hasonló a kézilabda támadás-építéséhez. A legtöbb csapatsport hasonlóan működik. Van egy labdád vagy egy korongod, ami maga a tét, egy kapu vagy kosár, ami a cél, és két csapatod, akik aszerint szerveződnek, hogy miképp lehet a lehető legracionálisabb módon kihasználni a teret. Így aztán olyan játékrendszereket fognak keresni, amivel át lehet játszani a másik csapat által felállított védelmet.

Mindezt hogyan?

Nincs 50-féle megoldás. Vagy középen hatolsz át, vagy a széleken előzöl be, vagy a magasságon keresztül, ami lehet a kilenc méteren túli lövés a kézilabdánál, a hárompontos a kosárnál, vagy a távoli lövés/bedobás a labdarúgásnál. A legtöbb taktikai tapogatózás ezen három téma körül történik. A lényeg, hogy egy játékost a lehető legjobb lövőhelyzetbe hozzunk. Így aztán olyan játék variációkat alkalmaznak, amivel ki lehet hozni az ellenfél védekezését a biztonsági zónájából. Az elvek ugyanazok, csak a módszerek különböznek. Példaként, ha egy szélső megindul a kézilabdában, azt a góllövés érdekében teszi, míg a fociban középen fog keresni megoldást. A távoli lövés a kéziben gyakoribb, de a célja, hogy kimozdítsa és előrébb húzza az ellenfél védelmét. Ha nem vagyok veszélyes távolról, a védelem nem fog feljönni. De nem elég a távoli próbálkozás, kombinálnom kell az védelem szívében, hogy közeli lövőhelyzeteim legyenek. A legjobb csapatok azok, melyek mindegyik játékhelyzetre rendelkeznek megoldásokkal.

Mindkét sportágnál a győzelem alapja a jó védekezés? Mindig az volt a mondás, hogy Franciaország kézilabdás dominanciája a védekezésnek köszönhető.

Minden csapatsport esetében azok a csapatok kerülnek ki győztesként, akik védekezésben dominálnak. Elsősorban ebben a szektorban épül ki a győzelem. A védekezés sokszor nem az, hogy akadályozom a másikat a támadásban. Persze, elfogadható, hogy alárendelt szerepbe kerülsz és engeded, hogy az ellenfél közelebb kerüljön a kapudhoz. De a modern védekezés arról is szól, hogy megtámadod a támadást, hogy labdát szerezz és gyors játék révén operálj. Ez gyakorlatilag a kontratámadás, ami a leghatékonyabb forma, mert olyan védelmekkel találod szemben magad, akik nem tudtak időben visszaszerveződni. Három-négy passzal gólt tudsz szerezni, míg álló helyzetben sokkal hosszabb láncolattal tudsz csak működni. Ez igaz a focira, a rögbire, a kézire vagy a kosárra. Talán ez vetette vissza a csapatsportok vonzerejét. Hagyjuk, hogy a másik csapat foga beletörjön, hogy a visszaszerzett labdával gólt szerezzünk. Elfogadjuk, hogy az alap a védekezés. A legtöbb védekezési formát a labdarúgásban dolgozták ki, egyes esetekben ultravédekező rendszereket, hogy ezzel csökkentsék a kockázatokat. Mert minél nagyobb a tét, annál óvatosabbá és cinikusabbá válasz. A foci ezt előrevetítette és leginkább a rögbi követte.

A téttel lenne a probléma?

Azt gondolom, igen. Vegyék a kézilabdát vagy a női labdarúgást, melyek kevesebbet szerepelnek a médiában. A legmagasabb szinten is érdesebb mérkőzéseket láthatunk, amit kellemes nézni, kevésbé brutális, folyékonya, elsősorban mert a nők kevésbé fizikálisak. A férfi kézilabda már sokkal inkább a küzdelemre épül.

A játékosok több területet fednek le, többet futnak. Nem kellene levenni egy vagy két játékost?

Minden sportágban vannak emberek, akik ezen gondolkodnak. Az edzési idő is megnövekedett, a játékosok is egyre több távolságot fednek le, ami csökkenti a szabad területet, így nehezebb kibillenteni a védelmeket. Emiatt tűnik úgy, mintha túl sok játékos lenne a pályán. Kell-e változtatni a szabályokon és elvenni játékosokat? Fel kell tenni magunkban a kérdést.

A fizikum átveszi a hatalmat a technika felett a kéziben vagy a fociban?

Egyre inkább azt gondolom, hogy 30 vagy 40 éve, akinek nem volt fejlett technikája, az nem tudott érvényesülni a legmagasabb szinten. Emiatt a játék kevésbé volt intenzív, cserébe folyékonyabb és technikásabb volt. Manapság viszont a fizikailag értékesebb játékosokat elsősorban a védelmekben fogják használni. Ők pedig fokozatosan átvették azok szerepét, akik technikásabbak, de nem annyira robosztusak. Gyakorlatilag eltüntettünk egy generáció technikás játékost olyan emberekért, akik atletikusabbak. Ezáltal a játék minősége szegényesebb, de intenzívebb és dinamikusabb. Megjelent a harc a finesz rovására.

Az egyik lényeg különbség, hogy létezik a labdarúgásban egy középpályás sor. Nem feltétlenül szerveződik a játék támadás-védekezésben, hanem lehet építkezni a középpályán.

De akkor miért végződik rengeteg mérkőzés 1-0-ra? Mert egy középpályával inkább azt a logikát követed, hogy az ellenfél építkezését megakadályozd, kevésbé azt, hogy a sajátodat építsd. Nem tudom, hogy ez a anyagi javadalmazással összefügg-e, ahol a kézilabda és a labdarúgás összehasonlíthatatlan, de a taktika elsősorban arra épül, hogy megakadályozd abban, hogy a másik kiépítse a játékát.

Mit ró fel a labdarúgásnak?

Látható, hogy a védelmek nagyobb létszámúak, mint a támadósorok. Ha van egy 4-4-2-es felállásod, elméletileg 8 ember védekezik, még ha néhány középpályás szerepe lehet támadóbb, mint másoké. Ott lyukadunk ki, hogy van 3-4 ember a támadásnál és 7-8 a védelemben. Nincs már több 5-3-mas felállás, mint az 50-es években, a catenaccio megjelenése előtt. A kézilabdával ellentétben a támadás szinte mindig létszám hátrányban lesz, ami – az én ízlésem alapján – a szórakoztatás rovására megy.

Ami valljuk be, ritka és drága. De a labdarúgásnak van egy magasabb érzelmi értéke, mint a kézilabdának…

A kézilabda vonzereje folyamatos. A fociban, viszonylag kevés lenyűgöző szituáció alakul ki 90 perc alatt. Ha egy csapatnak sem szurkolok, hanem semlegesen nézek egy mérkőzést, meg lehet érteni, hogy a játék tétje mindig fontosabb, mint maga a játék. Persze akadnak kivételek, amikor a két tényező pariban van. De így egyre kevesebbel is beérjük, elég egy vagy két akció, hogy felálljon a lelátó. Szerintem megértették, hogy nem vagyok egy nagy focirajongó (nevet).

A Barcelona kritikusai sokszor hasonlítják a csapat játékát a kézilabdához. Irritálja ez a hasonlat?

Én nagyon tudom értékelni a Barcelona játékát. Ha megnézzük a labdatartási képességüket, a labda nélküli játékosok megoldásait, egy olyan közösségi szerveződést látunk, ami igazi bátorságra vall. A barcelonaiak szó szerint támadják az védelmet, kiráncigálják őket és ezt kihasználják a behatoláshoz. Más, mintha csak lövöldöznének és vagdalkoznának előrefelé. Ami érdekes számomra a fociban, ha egy csapat átgondolt, szervezett és kidolgozott játékot tud kínálni, amivel az ellenfél védelmét bontják meg.

Mit gondol a szabályokról?

A szabályait tekintve a labdarúgás igazi univerzális sport, mert könnyű megérteni és játszani. A lest leszámítva elég 5 perc, hogy megértsd mi miért történik egy focimeccsen, akkor is, ha nem láttál korábban egy meccset sem. A vonzereje ebben is van, hogy érthető és elsajátítható. Mezítláb egy mezőn is lehet játszani. Aki most ismerkedik meg a kézivel vagy rögbivel, az nem érti meg egyből a szabályokat. Szervezésileg könnyebb, mint a kézi, ahol nagyon kidolgozott és ismételt indításokat lehet látni. Ha olyan könnyű lenne gólt lőni a kéziben, nem vakarnánk a fejünket annyi ideig, hogy létrehozzunk ennyi automatizmust. Persze ösztönözzük a játékosainkat arra, hogy ne programozott robotként viselkedjenek, hanem tudjanak alkalmazkodni bizonyos helyzetekhez.

A szabályok egyszerűsége magával hozza, hogy nem mindig a jobb csapat nyer?

Egy Francia Kupában sosem fogsz olyat látni, hogy egy harmadik ligás csapat megver egy első ligásat. A fociban láthatsz a döntőben egy Quevilly-t vagy Calais-t. Ez a kéziben lehetetlen. Innen is látszik, hogy a játék szervezési része kevésbé kidolgozott a labdarúgásban és hogy a véletlen nagyobb szerepet kap.

Fix keretek és agyonszervezett csapat?

Mágnestáblán minden fix, de a kézilabda nem a mágnestábláról szól.

Mi a helyzet az irányítók, 10-esek szerepével?

Láthatjuk, hogy egy Platinivel, Maradonával és Messivel olyan irányítóink lehetnek, akik góllövők is egyben. Ahogy náluk egy Nicola Karabatic. Mi az, ami hiányzik sokszor egy csapatnál? Hogy legyen egy olyan játékosa – jellemzően egy 10-es vagy egy irányító a kézinél – aki egy játékhelyzetben képes megváltoztatni egy közös ellenállást. Ha a két csapat egyensúlyban van az erőviszonyokat tekintve, ez a játékos fogja megbillenteni az egyensúlyt egy passz, egy lövés révén, vagy egy szituáció által, amit maga fog megteremteni.

Tetszett, amit olvastál? Oszd meg lent kommentben vagy kövesd az Omlett du fromage-t Facebookon, hogy ne maradj le a következő posztokról!
Christophe Szabo

Christophe Szabo

Az Omlett du fromage-on nincsenek gyorshírek, élő eredmények és meccsfelvezetők. Vannak viszont összeállítások, elemzések, interjúk és vitatémák a francia foci legkülönbözőbb részeiről.