Lehet valaki úgy focista, hogy nem érdekli a labdarúgás a pályán kívül?

Szerző: | 2016-01-22 | Ligue1, Portré

gazelec_francia_foci_omlett

A következő interjú tele van ellentmondásokkal. Eleve egy olyan csapat játékosáról van szó, amely 2011-ben még a francia harmadosztályban téblábolt anélkül, hogy komolyabb olajmágnás vagy orosz oligarcha keményen eleresztette volna a pénztárcáját. A Gazelec Ajaccio ugyanis ilyen:

  • Korzika legkisebb klubját 1960-ban alapították a helyi EDF (a francia áramszolgáltató) és a GDF (a francia gázszolgáltató) dolgozói. A neve is ebből fakad: gaz (Gaz de France) + élec (Électricité de France).
  • A büzséjük francia foci mértékkel nézve is a legkisebb, 14 millió eurós. Összehasonlításképpen, a PSG 500 millió euró felett rendelkezik, de az idén szintén újonc Angers is 24 millióból gazdálkodik.
  • Sokáig megtagadták a profi labdarúgás minden jelét és minden büszkeségüket megtartva ezeket meghagyták a másik ajacciói klubnak, az AC Ajaccionak.

És ebbe a képbe passzol bele Rodéric Filippi, a klub középhátvédje és húzóembere, aki idén ismerkedett meg a Ligue 1-gyel. A vele készült interjúkból egy olyan ember rajzolódik ki, aki pont annyira szórakozott, hogy ne tűnjön teljesen ingyenélőnek, és végig egyensúlyoz a tagbaszakadt hátvéd és a megyehármas suttyó archetípusa között. A minden professzionalizmust nélkülöző hozzáállása helyenként még bosszantó is lehet, mégis remek leckét ad abból, hogy egy focistának nem kell mindig a médiatréningen tanult panelekkel válaszolnia, hogy igenis lehet őszintén vállalni a hiányosságainkat és igenis, egy focista élete nem áll meg a 35. év környékén. Az amatőr oldala, a küzdőszelleme és a gyermekkori elmondásai pedig eszünkbe juttatják azokat a pillanatokat, amiket mi is megéltünk egy éjszakába nyúló BL meccs idején. Egy ilyen emberből tizenegy biztosan sok, de egy szükséges egy jó csapathoz.

***

Hogy lehetünk úgy focisták, hogy nem érdekel a labdarúgás?

Nagyon egyszerű, imádom a sportot, de csak a gyakorlatban. Utálom nézni. Amint leülök a TV elé meccset nézni, elfog a kényszer, hogy átkapcsoljak, mert nagyon gyorsan megunom. Jó, mondjuk megnéztem 2-3 rangadót, legutóbb is a Barca-Realt. De az egyetlen örömöm a sportban, hogy űzhetem, mert ha csak nézhetném, borzasztóan unnám.

De amikor nagy tornákat közvetítenek, mint egy VB-t, azért néha megadod magad, nem?

Megadom magam a döntőnek, ja (nevet). Ez van, nem érdekel. Olykor az edzők azt mondják, hogy érdemes nézni a meccseket, mert lehet olyanoktól tanulni, akik magasabb szinten űzik, de nem bírom rávenni magam. Inkább tanulok a csapattársaimtól, mondjuk Jérémie Bréchet oldalán, minthogy meccset nézzek, ez számomra nem kérdés.

Gyerekkorodban nem volt példaképed?

Hát nem, egyáltalán nem. Ismerek néhány játékost, olyan arcokat, mint Zidane, Beckam, Drogba, de őket is csak azért, mert annyit szerepeltek az újságokban. Magamtól egy focista után sem érdeklődtem. Mondjuk most is, ha azt kérnéd, hogy soroljam fel az OM vagy a PSG kezdőjét, hát nagy szarban lennék. A PSG-nél ismerem Zlatant, nagyjából ennyi (nevet).

Akkor gyermekkorodban is csak játszottad a focit?

Igen, az iskolai szünetekben játszottunk, mint minden gyerek. Különben is, esténként nem volt szabad fent maradnom, TV-t is csak 20:30-ig nézhettem, úgyhogy nem maradhattam fent tovább. Másnap minden haverom a meccsről beszélt a suliban, de én nem tudtam hozzászólni, mert hát…aludtam. Lehet ebből kifolyólag van az, hogy mivel gyerekként nem nézhettem a meccseket, valójában sosem érdeklődtem iránta, nem tudom.

De abban az időben nem érezted a kínzó vágyat, hogy megnézd a meccseket?

Hát nem, egyáltalán nem. Tudod, engem mindig cikiztek emiatt a foci világában. Amikor a csapattársaim vagy az edzőim elkezdtek egy játékosról beszélni, én teljesen offon voltam, nem értették körülöttem. Amikor Jérémie Bréchet a Gazélec-hez igazolt, azt sem tudtam kicsoda, miközben azért szép kis karrierje volt. Eleve azt gondoltam, hogy “Brochet” volt a neve, de aztán mondták: “Te most viccelsz? Nem ismered Bréchet-?!” Arra gondoltam magamban, hogy mivel 35 éves volt, remélem azért még tud futni (nevet). Mondjuk utána, amikor elmesélték a pályafutását, azért kicsit meg voltam illetődve.

Mikor kezdtél el rendszeresen focizni?

Hú, szuper későn kezdtem el, talán 11 éves voltam. Korábban a testvéreimmel jártam torna-edzésekre. Egy haverom javasolta, hogy menjek el focizni vele, én meg elmentem. Már az első edzés után odajött hozzám az egyik tag, hogy maradjak velük, és hát így kezdtem el az otthonomban, Six-Fours-ban.

És mikortól lettél profi?

Igazából erős bennem a versenyszellem, utálok veszíteni, akkor is, ha rongyként végzem a földön a meccs végére. Aztán persze technikailag nem voltam egy nagy tehetség, mondhatni téglából van a lábfejem, így én voltam az utolsó ember, aki ha kell, belerúg egy nagyot a labdába, aztán meg is van a felszabadítás. Azzal foglalkoztam, hogy a 9-es számú játékost követtem, hogy ne érjen a labdába. Gondolom a versenyszellemem mindig tetszett az edzőimnek, ezért is tettek be mindig az első csapatba.

Tehát az ACA-ban nevelkedtél?

Igen, pedig nem is volt akadémiája, sőt, a mai napig nincs. Partnerségben álltunk a CREPS Ajaccio klubbal, ezért ott aludhattunk, úgy alakították az órarendünket, hogy passzoljon az iskolához. Nem ugyanaz, mint az olyan központok, mint a Saint-Étienne vagy a Nantes, de nem is baj, mert szabadabbak voltunk és nem vettük annyira komolyan.

filippi_cavani_francia_foci_gazelecNemrég bemutatkozhattál a PSG ellen. Nem érezted magad megilletődve a Parc des Princes-ban?

Hát nem, nem igazán. Mindig azt gondoltam, hogy ugyanolyan palik, mint mi, mégsem istenek, nem igaz? Aztán az is ott van, hogy látsz egy fazont a tévében, azt gondolod, hogy ki van gyúrva, magas, kicsit idealizálod…de azt elmondhatom, hogy amikor meglátod Thiago Silvát és az 1m 70cm-jét, akkor nehéz megilletődni. Amikor kezet kell fogni, ugyanazt csinálom mindig, bárki is legyen az ellenfél: jól átnézek rajta (nevet). Ezzel igazából csak azt mutatom, hogy nem azért vagyunk ott, hogy szórakozzunk.

És a pályán hogy viselkedtek veletek a PSG-sek?

Tökéletesen. Tényleg, nagyon cool-ak voltak, senki nem nézett le minket, tiszteletben tartottak minket, játszották a játékukat és néha megtartották a labdát, amikor kellett. Ezen a szinten ez kellemes meglepetés volt, remekül viselkedtek.

Labdarúgás-szintjén meglepőek voltak?

Az első kérdés, amit kaptam a meccs után az volt, hogy “ez tényleg két külön világ?” Azt kell mondjam, egyáltalán nem. Azt elismerem, hogy nem az életük meccsét kellett bemutatniuk és az is lehet, hogy egy picit megzavartuk a játékukat, de azt nem érzem, hogy nevetségesek lettünk volna velük szemben. Ami engem illet, elcsesztem két indítást a bal lábammal, akkor arra gondoltam “baszki, ezt nem engedheted meg magadnak”, de figyelve az ellenfelet láttam, hogy David Luiz is elrontott vagy 4 indítást az ő oldalán. Szóval ennyi, mindannyian hibázunk és nem gondolnám, hogy egy akkora beláthatatlan szakadék lenne köztünk.

Volt olyan játékos, aki nagy hatást gyakorolt volna rád?

Nagy hatás, az elég erős kifejezés. De mondjuk azt, hogy Thiago Silvát nagyra értékeltem. A pali egyszerűen játszik, sosem kételkedik, ha fel kell szabadítani, felszabadít. Kevés hibával játszik és nincs sok hiányossága, ez tetszett benne.

Nem sokat vártál az első sárgáddal azon a meccsen…

(nevet) Hát nem, sajnos. Ugyanakkor ő túl gyorsan megy (Lucasról van szó). Az indításnál, amikor visszafogtam a nyakánál, olyan érzésem volt, mintha felpattant volna a robogójára és azt mondta volna “ciao”. Meg hát meg kellett mutatnom hogyan játszunk mi a CFA-ban, a harmadik ligában.

A félidőben összegyűltetek egy körben a pályán. Miért volt erre szükség?

Hogy megmutassuk, hogy eszünkben sincs feladni. Meg akartuk mutatni, hogy továbbra is koncentráltunk és szolidárisak maradtunk. Nem számított, hogy két gólos hátrányban voltunk, teljes gőzzel akartunk játszani. Ezt az üzenetet akartuk átadni. A teljesítményünkkel így sem voltam elégedett, mert tény, nem kaptunk egy zakót, és végig teljes erőbedobással játszottunk. De egy vereség az vereség marad, legyen az a PSG vagy más csapat ellen, nem lehet beérni vele.

Gondolom az, hogy mióta a Ligue 1-ben autogramot kérnek tőled, elég szokatlannak dolog.

Teljesen. Persze jól esett aláírni valakinek a kérésére, de tény, hogy nem látom sok értelmét. Egy autogram, az mégiscsak egy szaros macskakaparás egy papírfecnin, semmi több. Focisták vagyunk, nem mentettük meg a bolygót, vagy ilyesmi. Ez nekem olyan, mintha holnap bemennék a pékhez és azt mondanám: “basszus, tényleg nagyon jó kenyeret csinálsz, adnál nekem egy autogramot lécci?” Azért fizetnek minket, hogy végezzük a dolgunkat, mint mindenki más. Ez az elismerés mindig jól esik, de nekem nagyon nehezen értelmezhető. Te aláírsz autogramokat, amikor írsz egy jó cikket? Nem és ez így normális, a fordítottja lenne a furcsa. Hát, valami hasonlót gondolok a focistákról.

francia_foci_omlett_Filippi

Látod magad hosszabb távon a labdarúgásban?

Nem, mert hogy őszinte legyek, nincs túl jó életvitelem. Az a típus vagyok, aki nehezen állja meg, hogy jól érezze magát. Vannak direktívák az edzők részéről, főleg a testsúly esetében, de el kell fogadnom, hogy nem vagyok olyan profi, mint amilyen a környezetemben sokan. Az a fajta vagyok, aki utoljára érkezik és elsőként lép le az edzésről. Az edzőm próbált pesztrálni, mondván mutathatnék példát, de ez nem az én asztalom, inkább hazamegyek, hogy lássam a fiamat. Az előbb beszéltünk Jérémie Bréchet-ről, ő nem tudom hogy csinálja, egyszerűen makulátlan az életvitele, soha nem jár sehova. Legutóbb mondtam neki: “gyere, iszunk egy kis aperitivet”. Épp meccs után voltunk és következő héten nem volt mérkőzésünk. Gondoltam majd most azt fogja gondolni, hogy kicsit leereszthet és kiélvezheti. A végére ivott 3 sört 3-4 óra alatt, hogy józan maradjon, míg én benyomtam jó pár whisky-kólát (nevet).

Étkezéseknél nem bírod tartani az előírást?

De, azért igen, mert kénytelen vagyok. Ha túlléped a limitet, a béredből vonnak le bizonyos százalékot. Így hát muszáj tartanom a versenysúlyom, de nem vonom meg magam egy jó Quick-től (a francia Burger King – a szerk.). Minden nap eszek steak-et, csirkét hetente egyszer, pedig fordítva kellene csinálni, csak nagyon nehéz átállni. Eszek és ha már nem vagyok éhes, nem eszem tovább, ennyi.

Nem gondolod, hogy ez hatással lesz a későbbi karrieredre?

De, ez biztos. Tisztában is vagyok vele, még ha zavar is. Lehet, hogy változtatni fogok, még akkor is, ha most kevésbé figyelek. Nem mondom, hogy katasztrófa az életvitelem, minden este azért nem rúgok be.

El tudod képzelni, hogy a karriered után a labdarúgásban maradsz?

Áh, nem. Sokat beszéltem erről már a családommal, számomra ez kilátástalan. Most is épp egyezkedem a labdarúgó ligával, hogy letehessek egy nehézgépjármű-vezetői jogosítványt, aminek nem sok köze van a labdarúgáshoz. Van egy barátom, aki nagy Gaz’ szurkoló alapból és mesélt a kamionos életéről, egyből megtetszett, mind a bérezés, mind az úton töltött órák terén. Meg persze az is vonz, hogy nem kell egy irodai asztal mögött ülnöm.

El tudod képzelni ebben a jövőd?

Persze, teljesen. Rohadt sokat jártam utána, az egyetlen dolog, ami most akadályoz, hogy szabadnak kéne lennem másfél hónapig minden nap 8-15h között, hogy letehessem a jogsit. Beszéltem az autós sulival, hogy más órarendben hadd menjek, de egyelőre nem lehetséges, úgyhogy majd meglátom sikerül-e letennem a nyári szünetben. Ha nem, majd lerakom akkor, ha befejeztem a focit. De semmi sincs kőbe vésve, lehet majd meggondolom magam addigra. Nem zártam ki, hogy egy nap mondjuk autószerelő legyek, vagy ilyesmi.

 

 

(Források: 1, 2)

Christophe Szabo

Christophe Szabo

Az Omlett du fromage-on nincsenek gyorshírek, élő eredmények és meccsfelvezetők. Vannak viszont összeállítások, elemzések, interjúk és vitatémák a francia foci legkülönbözőbb részeiről.