Csillogó stadion, újrameszelt edzőközpont, meggyőző csapatjáték: az ősz szenzációja, az OGC Nice jelenleg vezeti a francia bajnokságot és minden fronton friss képet mutat. Sikerprojektjük, az utánpótlás-akadémia mellett a nizzai klub másik stratégiai prioritása a rekrutálás. A korosztályos és az első csapat igazolásaiért felelő scouting rendszerük több éve olajozottan pörög és úgy tűnik, Balotelli leigazolása nem lesz egynyári sláger a Riviérán.
Amikor az előző idényben a Nice a negyedik helyre futott be a francia bajnokságban, minden jel arra mutatott, hogy gondos szétkapás szemtanúi leszünk. A vezetőedző, Claude Puel egy southamptoni esernyőre cserélte le a napszemüveget, a klub gólkirályi címét bezsebelő Hatem Ben Arfa Párizs felé vette az irányt, Nampalys Mendy Leicesterbe utazott NGolo Kanté nyomdokaiba, és még Valere Germain, a második legtermékenyebb góllövő is visszatért Monacóba. Nemcsak egy csapat foszlott darabjaira, egy többéves ciklus ért véget.
A döntéshozók viszont felkészültek a viharra. Ha megnézzük az OGC Nice jelenlegi kezdőjét, tisztán észrevehetőek azok a minták, mely alapján a “Gym” elhelyezte a játékoseladásokból visszanyert zsetonokat: két klubnevelés (Cardinale, Malang Sarr), három portugál bajnokságból szerződtetett csiszolatlan gyémánt (Dalbert, Seri, Pereira), két francia másodosztályból előkotort tehetség (Cyprien, Walter) és a klub felpumpált ambícióit képviselő, nemzetközileg is ismertebb nevek Mario Balotelli, Younes Belhanda és Dante személyében. Ha egy picit mélyebbre ásunk, láthatjuk, hogy a jelenség mögött az évek alatt kiépített scouting-rendszer áll.
De hogyan épül fel?
A 3×8-as szabály
Az OGC Nice többé-kevésbé tartja magát a 24 fős keret elvéhez, melyet három, nyolcfős csoportokba lehet tagolni.
Az első csoportot a kerettagok, vagy más néven a klubjátékosok alkotják. Piaci értékük nem verdesi az eget és nincs bennük fantáziadús növekedési potenciál. Valódi értékük túlmutat a spekuláción: ők azok, akik sportszakmai és emberi dimenziót nyújtanak a keretnek, felkarolják a fiatalokat és segítenek nekik abban, hogy napról-napra fejlődjenek. A klubjátékos nem egy pejoratív kifejezés, inkább egy kitüntetés; egy olyan plecsni, amit nem a vállra tűznek, hanem a játékosok közötti kapcsolatban kell keresni. Belhanda, Bodmer, Baysse vagy Eysseric ebbe a csoportba tartoznak.
A második csoport az aktívák, vagy számviteli nyelven szólva, a vagyoni elemek. A nizzai vállalkozásban ők állnak a vállalkozás tulajdonában, számszerűsíthető értékkel bírnak és jövedelemszerzés céljára használhatók fel. Piaci értékük magas és lehetővé teszik a klubnak, hogy okosan kereskedjen. Minél többen vannak, annál stabilabb az anyagi talapzat. Ebben az idényben többük értéke is magasra szökhet, akár már a téli átigazolási időszakban: Cyprien, Seri, Koziello vagy Pléa tartoznak ide.
Végül, a maradék nyolc játékos az intézményi folyosókat csukott szemmel ismerő, belsős embereket foglalja magába. A játékosnevelde legjobbjai közé tartozik Sarr, Boscagli, Cardinale, Marcel vagy Bruner. Legtöbbjük már 8 éves kora óta koptatja a klub gyepét és iskolapadját, és mindegyikük elvégezte az elő- (pré-formation) és teljes képzést (formation).
Értelemszerűen a csoportok között van átfedés és átjárás. A tagolás azt teszi lehetővé, hogy a keret egyensúlyban maradjon, a játékos-megfigyelők pedig ne veszítsék el a fókuszt. Az akadémiának (nagy csapatot nem beleértve) összesen 11 megfigyelője van, melyből 9 kizárólag a szomszéd megyékben dolgozik, a maradék 2 a párizsi régióban. Így akadhatott fent a rostán a cannes-i származású Vincent Koziello, vagy Yoan Cardinale Marseille külvárosából, aki 15 évesen került el családjától 200 kilométerre, Nizzába.
12 ország, sűrű fésűvel
2011-ben a Nice döntéshozói megelégelték, hogy az évek alatt összegyűlt információ különböző formában és eszközön érhető el, ezért saját szoftvert fejlesztettek a megfigyelt játékosok adatainak feldolgozására. Azóta több száz labdarúgót monitoroznak, 12 országban: Franciaország, Spanyolország, Németország, Olaszország és Portugália esetében az első- és másodosztály labdarúgói kerülnek a célkeresztbe. Senki nem foglalkozik Angliával, ahol állításuk szerint kevés a jó fogás.
Nizzában kétféle scout létezik. A megfigyelt országokba 12 junior játékos-megfigyelőt (jellemzően volt klubjátékosokat) delegálnak, egy emberhez egy bajnokság tartozik. Köztük 4 senior képviselő fogja össze a közös munkát, ők 3 junior kolléga munkájáért felelnek. A junior megfigyelő minden hónapban – az egyéni megfigyelési riportok mellett – egy virtuális kezdőcsapatot készít a követett játékosokból, többféle taktikai felállás szerint. Az információ összesöpréséért a senior megfigyelő felel, aki ezután beleássa magát az adatrengetegbe. A kollegialitás itt sem ér véget, a résztvevők között folyamatos párbeszéd zajlik, hogy állandó pezsgésben maradjanak.
A francia másodosztály szintén komoly figyelmet kapott az utóbbi időben, innen került fel Le Marchand, Le Bihan és Lusamba, Cyprien és Walter mellett. Öten együtt nem kerültek többe 7 millió eurónál. A Ligue 2-ben olyan profilokat keresnek, amelyeknél a technikai jellemző dominál, de figyelnek arra is, hogy a játékos gyorsan tudjon alkalmazkodni.
A scoutingban egyszerre tűnik minden gyorsnak és lassúnak. Hosszú hónapok telhetnek el egy játékos megfigyelése és leigazolása között, miközben napról napra bukkannak fel pillanatnyi fellángolások. Nampalys Mendy-t 2013-ban például nyolc hónapba telt becserkészni, olyannyira erős volt a verseny. Számszerűsített adat ugyan nincs róla, de rendkívül magas azon játékosok költsége, akik felkerültek ugyan a térképre, mégsem a klubot választották. A nizzai archívumban ott volt Guillaume Hoarau neve, amikor még a Geugnonban játszott, vagy Laurent Koscielnyé, amikor még a Tours játékosa volt. Maradva a közgazdász nyelvezetnél, ők lehetőségköltséget, vagyis feláldozott alternatív hasznot jelentenek a klubnak, ami már sosem fog megtérülni.
Közös nevező és kompetencia
A nizzai rekrutálásban 2012-ben, Claude Puel érkezésével történt meg a fordulat. A korosztályos csapatok addig szabad kezet kaptak, hogy milyen játékfelfogásban lépjenek pályára, Puel viszont lefektette, hogy a követendő irány a rövid passzos, hátulról építkező, támadó szellemű játék lesz. Taktikai felállásra nem volt megkötés, ennyi szabadság jutott a nevelőedzőknek, hogy a hadrendet a rendelkezésre álló keret határozta meg. A közös nevező a játékkoncepció lett.
Puel ezzel két legyet ütött egy csapásra: egyrészt, a korosztályos csapatokból felkerülő játékosoknak nem kell merőben más játékmodort elsajátítaniuk, ha felkerülnek a nagyok közé. A koncepcionális lépés viszont kihatott a játékos-kiválasztásra is: név nélküli, pontos jellemzőkkel körülírható profilokat állítottak fel és annak megfelelően keresték meg a hiányzó elemeket. Az utánpótlásban dolgozók és a scoutok is lecserélték a szemüveget, és egy csapásra másképp kezdték el látni a focit.
A siker további magyarázata lehet, hogy komoly szaktudás összpontosul Nizzában, amit ügyesen társítanak a helyi viszonyokat kívülről-betéve ismerő emberekkel.
Így szerezte meg a Nice Balotellit
A 2016-os nyári átigazolási időszakban viszonylag későn, csak augusztusban merült fel először Mario Balotelli neve, de nem sokon múlt, hogy az olasz csatár csak nyári kedvtelésből járjon a Riviérára. Az ügyletben a kulcsember szerepét a nizzai klub elnöke, Jean-Pierre Rivere játszotta, aki elmondása szerint Balotelliről addig csak rossz híreket hallott, de egy nap a kezébe került az az anekdota, melyben Super Mario egy edzés után találkozott egy kisfiúval, aki lógott az iskolából. Amikor Balotelli kifaggatta, miért nincs az iskolában, a kisfiú azt válaszolta, hogy az egyik osztálytársával akadt problémája, mire Balotelli karon ragadta a fiút és besétált vele az iskolába. “Amikor valaki ilyet tesz, lehet, hogy nem olyan rossz fiú, mint amilyennek beállítják” – reménykedett Rivere. Az elnök szerint Balotellihez az út a játékosügynök-báró Mino Raiolán keresztül vezetett, aki kezdetben nem válaszolt a megkeresésekre. Egy nap azonban Rivere-hez visszajutott, hogy Raiola a csapat kerettagjain keresztül, más játékosok közvetítésével érdeklődik a nizzai klub viszonyairól. A kapcsolatfelvétel végül egy Nizzától 20 kilométerre (Saint-Jeannet) lévő pizzériában történt, teljes inkognitóban, igaz, azóta az étterem tulajdonosa nagy sikerrel árulja a ricottás és aszalt paradicsomos “Balotelli-pizzát”. Az ügyletet végül az átigazolási időszak utolsó óráiban ütötték nyélbe.
Az első csapat vezető megfigyelője az a Serge Recordier, aki játékosként 1982-ben bajnok volt a Monacóval, csapattársai közé tartoztak Amoros, Ettori, Courbis és maga Claude Puel. Franck Sale 2012 óta felel az utánpótlás-csapatok toborzásáért, korábban a Le Havre alkalmazásában állt, az ő nevéhez fűződik Paul Pogba vagy Riyad Mahrez becserkészése az észak-francia kikötővárosba. A döntően francia csapatban a senior játékos-megfigyelő Giovanni Gullo kakukktojásnak számít: 22 évig dolgozott az AC Milannál, az olasz szaksajtóban több helyen is az ő távozásához kötik, hogy Milan átigazolási politikája széthullott és a tempót mára a játékosügynökök diktálják.
De nemcsak a veteránok kompetensek: a Nizza játékos-megifgyelőiről egy olyan anekdota terjeng, hogy a klub legendájának számító Dario Cvitanich-ot egy gyakornok szúrta ki. Ugyanakkor ha ezt az állítást finoman megkaparjuk, árnyaltabb képet kapunk. A gyakornok, Romain Stevenon a dél-amerikai bajnokságok szerelmese volt, egy nap pedig az Ajax Amsterdam kölcsönbe adott játékosát, Cvitanich-ot figyelte, aki kezdőként kapott helyet a Boca Juniorsban. Stevenon felterjesztette az argentin csatár dossziéját Recodier-nak, aki ráharapott a lehetőségre és további 17 meccsét figyelték meg, majd élőben is megtekintették. Stevenon eközben keresztül-kasul átlapozta az internet argentin bugyrait, hogy hozzájusson olyan rejtett információkhoz, mint a játékos szerződésének részletei, vagy hogy az Ajax miként nyilatkozott a játékosról. Cvitanich végül 400 ezer euróért került Nizzába és a klub elmúlt 10 évének gólkirálya lett.
A Nice példája azt igazolja, hogy a játékos-megfigyelésben nincsenek archimédészi “Heuréka”-pillanatok. Nagy az esély rá, hogy egy élvonalbeli játékos – jöjjön bármilyen bajnokságból – már ott szerepel más klubok térképén. A kérdés tehát nem az, hogy sikerül-e aranyrögöt találni a szitában, hanem az, hogy a megfelelő rögről ne vegyék le a szemüket huzamosabb ideig, hogy valóban a csapat keretéhez illeszkedő játékost igazoljanak le.
A fenti cikk a szlovákiai Új Szó Focitipp mellékletének 2017. január 24-i számában jelent meg.