Hogyan robbant be a semmiből N’Golo Kanté?

2016-04-03 Francia bajnokság, Kanté, Portré 8 hozzászólás 936

n'golo_kanté

Amikor az angol bajnokság hivatalosan átalakult Premier League-gé 1992-ben, a Leicester City még a másodosztályban tanyázott. A Foxes abban az évben egy hajszállal maradtak le a feljutásról és titkon abban bíztak, hogy a sikertelen próbálkozás még nem jelenti a végállomást. Huszonnégy évvel később egyre inkább úgy tűnik, hogy ők lesznek a bajnokság történetének legvalószínűtlenebb nyertesei. Ennek a földrengésnek az epicentrumában található N’Golo Kanté, a leicesteri középpálya tartóoszlopa és a francia válogatott új felfedezettje.

Nehéz N’Golo Kanténál jobb érvet találni arra, amikor meg akarjuk védeni azt az állítást, hogy a méret nem minden. Termete ellenére (168 cm) Kanté ugyanis a legmegragadóbb európai játékosok közé verekedte be magát ebben a szezonban. Tavaly még a Caen-ban, a Stade Malherbe-ben kebelezett be mindent, ami az útjába állt, mára a Premier League toplistájában szerepel a vezető slágerek között. Rajta kívül mindössze egy francia bajnokságból származó játékos mutat fel hasonló labdaszerzési (tackle) és közbeavatkozási (interception) mutatókat: Idrissa Gueye. Ő jelenleg az Aston Villánál játszik, az angol bajnokság utolsó helyezettjénél. Kanté csapata, a Leicester, vezeti a tabellát.

Kanté korábban ugyan kapott elő-meghívókat Didier Deschamps szövetségi kapitánytól, a választás csak 2016 márciusában esett rá, amikor nyilvánvaló lett, hogy nem lehet mellőzni az angol bajnokság idei két francia szenzációját: a válogatottban korábban nyögvenyelős meccseket bemutató Dimitri Payetet és az újonc N’Golo Kantét. Az utóbbi melletti voksban az is szerepet játszhatott, hogy Kanté ugyanazon a poszton játszik, mint Deschamps játékos korában, a védelmet és középpályát átkötő labdaszerző, “elősöprögető” szűrőként. Profilja mégis egy másik francia legendáéra hasonlít.

Claude Makélélé-vel erősebb az áthallás: ő is játszott az angol bajnokságban, ráadásul Claudio Ranieri irányítása alatt, még a Chelsea-nél. 2015 szeptemberében a Leicester mestere belement az összehasonlítós játékba: “Kanté számtalan helyen tud még fejlődni és alkalmas arra, hogy ugyanazon a poszton játsszon, mint Makélélé, amikor együtt dolgoztunk.”  Az összehasonlítás elkerülhetetlen. Kanté és Makélélé is alacsonyak, hasonló zónákban játszanak és az ínyencek elismerését vívják ki az ellenfelet csontig leszívó labdaszerző képességükkel. “Kanté hihetetlen. Minden labdát megszerez. A saját pályánkon, mások pályáján, mindenhol“, ámuldozott Ranieri tavaly decemberben. Játékosának hiperaktivitása a legabszurdabb hasonlatokat hozta ki edzőjéből. “Nem lepne meg, ha egy nap a saját beadására is ő érkezne egy jó fejessel.” Makélélé megértette a maga idejében, mit jelent az, ha másokért játszik. Művészi szintre emelte a taktikai fegyelmet, az önmegtartóztatást, a játékterv megtörését anélkül, hogy az ellenfél játékosait törné össze.

A France Footballnak adott 2009-es interjújában Claude Makélélé elárulta, hogy Perez azért vált meg tőle a Real Madridnál, mert “nem adtak el elég mezt a nevével”. Kanté is ez a kategória: ő az, aki nem a saját mezét adatja el, hanem másokét. “Hasonlít Makélélére, igen. A stílusa a nyolcvanas évekbeli francia középpályásokéra emlékeztet. Akkoriban könnyebb volt meghatározni egy-egy nemzet stílusát. Vele visszatérünk egy franciásabb stílushoz, ami jópár éve nem köszönt vissza a pályán.” – elemzi a Troyes korábbi edzője, Jean-Marc Furlan.

Radar alatt

“Egy töpszli volt, aki az ujja köré csavart minket”, meséli Philippe Cadar, a Voix du Nord riportere, aki már akkor követte Kantét, amikor az még Párizs egyik külvárosában, Suresnes-ben, a francia nyolcadosztályban játszott. “Egy 13 éven aluliak tornáján emlékszem, Kanté mindenkit lekörözött. Ő lett a torna embere. Amikor megkapta a kupát, az majdnem nagyobb volt nála, alig tudta hazavinni” – emlékszik vissza egy kis nosztalgiával. Amikor a Suresnes-ben kezd, a francia-mali származású Kanté mához hasonlóan alacsony termetű volt. A pályán ugyan ez nem érződött, de komoly problémát jelentett, amikor egy akadémiához kellett kopogtatni.

Az elit klubok nem tolongtak érte. Piotr Wojtyna, az akkori edzője elmesélése szerint felkeresték az Olympique Marseille igazgatóját, de nem az ügynek nem lett folyománya. Állítólag az Arsenal játékosmegfigyelői is tartottak mustrát, amikor Kanté még a kamaszok között játszott. A Rennes és a Lorient a próbajátéka után udvariasan csak annyit mondtak, hogy legalább 10 hasonló játékosuk van az akadémián, akik a kiugrásra várnak. A Suresne tőszomszédságában lévő Paris Saint-Germain (biciklivel áttekerni fél óra) szintén szemet huny a régió fia felett. Ellentmondásos hírek terjengnek arról, hogy Kanté milyen kapcsolatban állt szülővárosa legnagyobb klubjával: a Le Parisien szerint rendszeresen felkereste a Parc des Princes-t, de a játékos a Ouest-Francenak azt nyilatkozta, hogy csak nagyon ritkán látogatott ki PSG-meccsekre.

Az áttörés végül nem egy játékosügynökől, sem egy klubvezetőtől, de még csak nem is egy edzőtől jött: Kantét a Boulogne-sur-Mer egyik játékosának édesapja, Jean-Pierre Perinnelle ajánlja be a vezetésnek 2011-ben. A Boulogne abban az évben a harmadosztályba esett vissza, legjobb játékosait elvesztette, így égető szükségük volt a gazdaságos megoldásokra. Amatőr szerződést íratnak alá vele, minimális kereseti lehetőséggel. Kanté 20 évesen elhagyja szülővárosát és Észak-Franciaországba, az óceánparti Boulogne-sur-mer-be költözik, Calais-tól nem messze.

Az átállás nem lesz zökkenőmentes. Christophe Raymond, az akkori edzője így emlékszik vissza: “Boulogne-ban nem volt könnyű helyzetben. Egy ifjúsági szállóban lakott és kevés pénzt keresett. Az edzés órarendjéhez képest a boltok már zárva voltak, így valahogy meg kellett oldania a megélhetést, de soha egy percig sem panaszkodott és nem függött senkitől.” Edzője szerint szivacsként szívott mindent magába. Rengeteget figyelt, így gyorsan alkalmazkodott és megerőltetés nélkül beilleszkedett a közösségbe. “Kezdetben elég durva volt a játéka. Legalább annyi labdát elvesztett, mint amennyit megszerzett. Hagyni kellett neki egy kis időt.” – emlékeztet Christophe Raymond. Sokáig csak a Boulogne tartalékcsapatában edzett és a feljutásban sem volt akkora szerepe, mégis sokat dolgozott. A következő évben viszont tényleg berobbant. Edzője csendes, de állhatatos játékosnak írja le Kantét. “A legjobb módja, hogy valamit megtudj róla az, ha elolvasod, mit nyilatkozott az újságoknak. Engem Jean Tiganára emlékeztet, neki voltak olyan megiramodásai és irányváltásai. Nem egy csatár alkat, de a mozgása és fizikuma miatt szinte nem kell cseleznie, ha úgy akarja, egy testcsellel képes kibillenteni bárkit.”

Kanté már Boulogne-ban is szokatlan életvitelt folytatott. “Szégyellős srác volt, aki a cipője hegyét bámulta és folyton rollerrel közlekedett. Boulogne-ban a focipályához vezető út egy magaslaton van és folyton rollerrel ment fel, elég vicces látvány volt” – emlékszik vissza Raymond. Kanté már akkor egyszemélyben volt a keménység és a jóindulat. “Ő az eredendően kedves srác. Folyton mosolyog, szinte már túl jó gyerek. Egy angyal. Nehéz összeveszni vele. A legegyszerűbb gyerek a világon. Tudjuk, hogy soha nem lesz öntelt, a földön fog járni. Rendkívül szerény.

Két év elég ahhoz, hogy Kanté feljebb kússzon. 2013 nyarán Normandiába szerződik, a Caen csapatához. A Boulogne vezetése nem biztosította be magát, hogy egy későbbi ügylettel esetleg jól járjon, így sem ezért, sem a leicesteri átigazolásért egy fityinget nem keresnek. A Caen viszont óriási üzletet köt és lassan beépíti Kantét a nagy csapatba. Amíg egyesek az első havi bérüket elverik a fényesebbnél modernebb autókra, ő egy használt Renault Mégane-t vesz, amivel egy időre a garázsba zárhatja a rollert. A mai napig ezt az autót vezeti.

A következő évben egy katasztrofális rajtot követően a Caen a csodával határos módon megmenekül. Kanté szinte felrobbantja a középpályát, a védekezési feladataiban csúcsra futtatja az előrelátást és a labdaszerzést, emellett a támadásokban is egyre nagyobb szerepet vállal. Rohamszerű a fejlődés, amit Christophe Raymond, a korábbi edzője is megerősít: “Egyáltalán nem így játszott a Boulogne-ban. Nagy meccsei voltak, egy labdagereblyéző volt, de abban az időben nem volt túl jó az utolsó passzban. Rengeteget fejlődött az utolsó passzokban, a támadásokban való bekapcsolódásban. Sokrétűbb lett a játéka.

Meghatározó szerepe lesz abban, hogy a Caen 2014-ben feljut az élvonalba. A híre meg is előzi, olyannyira, hogy a szurkolók egy teljes dalt átköltenek a tiszteletére, a 80-as évek egyik top ötvenes slágerét, a Compagnie créole-tól az Au bal masquée. Nyersfordításban ilyesmit ad:

“Alig a Ligue 1-ben | Máris le akarják nyúlni | Angolok | Spanyolok | Próbálkozhattok | De úgysem éritek utol”


“Nem tudjuk sokáig megtartani”, profetizált a Caen szakmai igazgatója, Alain Caveglia. 2015 nyarán Kanté két legkomolyabb kérője a piacon a Marseille és a Leicester. A kérők listájára feliratkozik a Lyon is, eközben az OM 6 millió eurót ajánl, a Leicester 9-et tesz le az asztalra. Kanté Angliába utazik. Jean-Michel Aulas, akinek nem kevés része volt temérdek átigazolási sikersztoriban, hatalmas öngólt rúg egy későbbi kiszólásával: “Kantét nagyra értékeljük. De valóban azt akarja, hogy Anglia alsóházában vesztegeljen, mint inkább az OL-el játsszon a BL-ben? Meg kellene kérdezniük tőle!”

Nem szokták kihangsúlyozni, de a Leicester Claudio Ranieri akarata ellenére cserkészte be Kantét, elsősorban a statisztikai mutatóira támaszkodva. Tanácsadója az a Ben Wrigglesworth volt, aki Riyad Mahrez leigazolását is kezdeményezte, azóta Wrigglesworth az Arsenal scouting csapatához csatlakozott. Ranieri később bocsánatot kért az átigazolás után, és ironikusan megkérte kollégáit, hogy “soha ne hallgassanak rá”.

Stade de France teteje alatt

Bármilyen bizarr is ezt leírni, de Kanté alig pár hete került Didier Deschamps francia szövetségi kapitány látómezejébe. A francia középpálya sosem szűkölködött a felhozatalban, de mára komolyabb tumultus gyűlt össze: Cabaye, Pogba, Matuidi, Schneiderlin, Kondogbia és az orosz száműzetéséből vissaztért Lassana Diarra mellett ott kopogtat a PSG-ben helytálló Rabiot vagy az Arsenalban tisztességes szezont futó Coquelin. Kanté ebben a heringpartiban két meccs alatt bizonyított. Első meccsén csereként állt be, a másodikon pedig születésnapján góllal hálálta meg, hogy kezdőként kapott helyet.

Sokan párhuzamot vonnak Lassana Diarra és N’Golo Kanté profilja között, pedig az alacsony termetükön és a pályán betöltött pozíciójukon kívül nem sokban hasonlítanak.

Hogy jobban megértsük a két ember közti különbséget, érdemes megnézni a 2016 áprilisi Hollandia – Franciaország barátságos meccs alakulását. Danny Blind, a holland szövetségi kapitány – bár sokat variált a felálláson – szoros emberfogást kért játékosaitól. Ennek eredményeképp az első félidőben a narancssárga középpályás sor alig hagyott teret Pogba és Matuidi számára, Diarrának pedig egész mélyre kellett visszalépnie, hogy magához vegye a labdát. A francia válogatott emiatt belső védőinek kihozatalára támaszkodott, az amúgy lábbal jól játszó Koscielny és Varane pedig két megoldás közül választhattak: vagy kitették a szélső hátvédeknek, vagy a visszalépő támadóknak (Griezmann, Giroud) osztottak lapos passzokat.

Diarra ebben a helyzetben arra törekedett, hogy szabaddá tegye magát a vonalak között. Ha megkapta Varane-tól vagy Koscielny-től a labdát, legtöbbször felnézett és hosszan játszotta meg a labdákat, vagy Giroud fejére, vagy Griezmann és a fellépő Matuidi beindulásaira a holland védelem mögé. Az indításai legtöbbször célt is értek (97% passzpontosság, 6 hosszú labda a 35-ből), így ezek a kockázatvállalások nem mondhatók sikertelennek. Csakhogy Diarra ezzel nem könnyítette meg Pogba dolgát, aki a hollandok gyűrűjében alig tudott érvényesülni. Diarra ugyanis szinte betonban maradt Koscielny és Varane között, széltében nem mozgott és nem nyújtott lehetőségeket a középpályás társainak. Ennek eredményeképp Pogba és Matuidi alig értek labdába az első félidőben. A játék útvonala így Diarra hosszú indításaiból indult és Payetnél vagy Griezmann-nál landoltak, akik first touch-uknak köszönhetően nem fékezték meg a játék iramát.

Kanté-Diarra 2

Kanté a második félidőben állt be Diarra helyére. Kanté nem rendelkezik olyan hosszú labdás játékkal, mint Diarra, viszont valami merőben mást hozott: folyton kilépett a zónájából Koscielny és Varane között és a pályát széltében porszívózta át, amivel a társainak teret szabadított fel – a holland középpályát pedig megbontotta. Ennek első haszonélvezője pedig Pogba lett. Ha Kanté kihúzódott valamelyik szélre, azzal a fogóját is elvitte az útból, Pogba pedig lejjebb tudott lépni egy szabadabb területre. A követője ettől még nem tűnt el, de nem követte mindig a visszalépéseit, ezzel pedig megkönnyítette, hogy a játék irányával szembe forduljon. Kanté alig vállalt előre irányuló labdákat, sokkal inkább oldalsókat, az osztogatást pedig a Juve középpályására bízta.

Kanté-Diarra

Hogy mi lesz Kanté sorsa a francia válogatottban, az Deschamps játéktervén fog múlni. Ha sok kritika is érte Pogbát, amiért nem tudja kékben azt hozni, amit Torinóban, nem szabad elvonatkoztatni a kontextustól. A szövetségi kapitány döntése lesz, hogy a játék irányítását Pogba kezébe adja, vagy más utat választ, vállalva a kockázatát, hogy Pogba halványabb lesz a Kékek játékában. Kanté viszont értékes láncszeme lesz a francia középpályának, akár Diarra alternatívájaként, akár taktikai húzásnak, ha egy olyan ellenféllel kerülnek össze, ahol a középpálya több levegőért kiált.

Fű alatt

Kanté mesébe illő esete arra mutat rá, hogy attól, mert valaki elvégez egy akadémiát, még nem lesz törvényszerű, hogy profi korára élvonalbeli pályára fog repülni. Története arról is szól, hogy a fejlődésnek nincs korhatára és hogy különböző személyiségek is eljuthatnak a sikerhez, bármilyen alakot is öltenek a gyepen.

Elképesztő fejlődése ellenére Kanté elsősorban ott tűnik ki a tömegből, amikor a védekezés során a társait kell támogatnia a bőr visszaszerzésében. A 169 centis magassága ekkor háromszor akkorának tűnik. A lábai megnyúlnak, a vállai kiszélesednek, a menekülés pedig lehetetlen. Emmanuel Imorou, a Caen hátvédje és korábbi csapattársa így emlékszik vissza rá: “Az edzéseken az volt a hihetetlen, hogy ha <NG> ellen játszottál, tudtad, hogy el fogod veszíteni. Tudja, hogy mit fogsz csinálni. Amikor te még el sem döntötted, hogy jobbra vagy balra indulsz meg, már tudja merre fogsz menni. És el is vette úgy, hogy közben nem érted, hogy történhetett. Egy edzőtáborozás során azt a helyzetet gyakoroltuk, amikor a labda csorog az alapvonal felé, egy védő fedezi, hogy kimenjen, a csatár pedig nyomás alá helyezi, hogy megszerezze. Védőként arra gondoltam, hogy teszek egy testcselt jobbra, aztán balról fedezek. Itt ugyanerre gondoltam. De amikor elindultam az egyik irányba, már előttem termett. Ott volt és elkanalazta a labdát.

Kanté legfőbb ismérve, hogy azokat a párbajokat is meg tudja nyerni, amelyre a többiek csak reménytelenül legyintenek. Egy Leicester meccs alatt gyakran előfordulhat, hogy Kanté egy pillanatban nincs is a látómezőben, majd néhány másodperccel később megjelenik a képernyőn és lezár egy kulcsfontosságú passzsávot. Ezek a villám-észrevételek a játékolvasatának köszönhetően tették lehetővé, hogy a Caen villámgyors támadásokat tudjon vezetni, hasonló módon, mint a Leicester gyors váltásos, kontraszerű játéka. A Caen ezzel tisztában is van. “Az edzőnk, Patrice Granade gyakran hozza fel példának a Leicestert. Azt mondja van hasonlóság. Ez segíthette N’Golót abban, hogy hamarabb alkalmazkodjon”, ismeri el Emmanuel Imorou. A visszavételben elképesztő jó a jelenléte. Egy csapat, mely a labdaszerzés után egyből visszatámad, rendkívül fontos. Nem elég visszaszerezni, utána meg is kell indulni vele, lendületből rávinni és megtörni az ellenfél vonalait a labdával, egyszerűen tökéletes.”

Játék-volumenben nincs párja. Képes két méteres hátrányból indulni, majd utolérni az ellenfelet, becsúszni, mindezt szabálytalanság nélkül”, ecseteli Philippe Cadart, a Voix-du-Nord riportere. Az atlétikai képességei erről tanúskodnak, egyszerre keveredik benne a kitartás, a ruganyosság és az élénkség. Ezen tulajdonságával nemcsak a csapattársai keze alá játszik és spórol meg mérhetetlen energiát, de a rivális tartalékait is felőrli. Kanté olyan az ellenfélnek, mint a cipőbe bújt kavics: akadályozza a támadást, szaggatottá teszi a játékot és arra kényszeríti, hogy több energiát mozgosítson ahhoz…hogy ugyanoda eljusson.

 

Az erőnléti képességeit senki nem vitatja el, de Kanté megérdemelné, hogy a helyzetfelismerése miatt is elismerjék. Amikor sportról esik szó, sokszor hajlamosak vagyunk félvállról venni a neuronok szerepét, főként azok, akik messziről követik az eseményeket. De sokszor a legjobbak egyben az intelligensek is. Ha Kanté annyi labdát tud szerezni, az nem csak a szervezetében feltételezhetően egy titkos helyen elrejtett harmadik tüdőnek köszönhető, hanem annak is, hogy ott fent működnek az áramkörök. “Rendkívül jól olvassa a helyzeteket. Nézzék meg és figyeljék meg a mozgását, ahogy magához vonzza a labdát. Furmányos és gyors az elmozgásában”, erősíti meg Ranieri. “Most, hogy ismerem, értem meg csak igazán mennyire jó helyzetelemző és előzékeny. Alacsonyan van a súlypontja és ruganyos, képes rátámadni az ellenfélre és beállni közte és a labda közé.

“Teljes ellentéte annak, amit a pályán látunk tőle”, figyelmeztet Imorou. “Nagyon introvertált. Lényegében nem beszél. Nem az, hogy keveset beszél, egyszerűen nem szólal meg.” N’Golo Kanté, ez az intelligensen agresszív szörny, a színfalak mögött egy rendkívül visszahúzódó lény. Amikor a Caen-hoz visszatért nem sokkal a Leicesteri szerződés aláírása után, semmit nem változott. “NG szemei nem csillognak. Nehéz leolvasni, hogy érzi magát. NG mindig semleges. Soha nem lángol fel és soha nem válik negatívvá.”

Pierre Ville, a Suresne egykori igazgatója és barátja meséli. “Amikor beszélgetek vele, csak annyit mond ‘Ez csak foci’. Amikor 3 hónapja volt a klubnál, a beIN csatorna egy riportot akart elkészíteni vele, de visszautasította, mert nem érette, hogy miért akarnak vele foglalkozni, hiszen csak alig néhány meccset játszott a Ligue 1-ben.”

Meddig juthat el Kanté? Emmanuel Imorou nem lát határokat. “Őszintén, számomra NG bárhol megállná a helyét, mert képes a földön játszani, megtartani, lefordulni anélkül, hogy túlságosan kimozdulna a zónájából”. Mielőtt egy nagy európai klub lecsapna rá, Kanténak még hátravan néhány lépcsőfok a Leicesterrel. Azzal a csapattal, mely tavaly még a bentmaradásért küzdött. A 2016-os franciaországi Európa-bajnokságon viszont biztos résztvevőként számíthatunk rá. És ki tudja, talán a rollere is nála lesz.

 

————-

Források: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9

Tetszett, amit olvastál? Kövesd az Omlett du fromage-t Facebookon, hogy ne maradj le a következő posztokról!
  • Chester

    Megérte böjtölni, remek lett lufi!

  • paulaners

    70% of the planet is covered by water, the rest is by N’Golo Kante.

  • a szokásos remek támaválasztás, hibátlan megvalósítás, köszi!

  • Zseni, mint mindig.

  • Orvenyhivo

    Nagyszerű olvasmány, köszönet.

    (Pár helyen azért stilisztikailag meg lehetne simogatni, elsősorban: “Ezek a villám-észrevételek a játékolvasatának köszönhetően tették lehetővé”, ill “Egy csapat, mely a labdaszerzés után egyből visszatámad, rendkívül fontos.”)

  • Ádám Schweininger

    Király cikk lett, ebben elég sok meló lehet, gratula! Arsenalosként szívesen olvasnék a poszttársáról is egy hasonló irományt. Természetesen nem Flaminiről, hanem Coquelinről! 🙂

  • Köszi, akkor körbejárom a Flamini-témát! 😉

  • Robbie_Fowler

    Remek írás!!! A Makelelés storyhoz még annyit, hogy a Realtól való távozása után (+DelBosque is akkor ment el a Madridtól) 12 évig nemzetközi szinten semmit nem nyertek a Blankók.Galaktikusok ide vagy oda. A szürke eminenciások helyes megítélése ezért is fontos.