Azt eddig is nagyjából tudtuk, hogy egy játékosmegfigyelő mivel foglalkozik: klubjának segít feltérképezni a becserkészhető játékosokat, meg- és kifigyel, elemez, akár hosszú hónapokig lesben áll, majd egy óvatlan pillanatban előrántja a tollat és szerződéstervezetet, a hosszadalmas adminisztrációs procedúrák után pedig visszatér a start mezőhöz.
Az ugyanakkor viszonylag friss jelenség, hogy a játékostoborzók nemcsak kluboknak, de labdarúgó szövetségeknek is bedolgoznak azzal a szándékkal, hogy a kettős nemzetiségű játékosokat a megbízó nemzet válogatottjához csábítsa. Olivier Féliz ugyanis ebben utazik: azoknak a fiataloknak nyit újra ajtót, akiknek a francia szövetség korábban az orrára csapta.
A kérdés természetesen nem új keletű, korábbi gyarmattartó birodalom lévén Franciaországban régóta felcsendül a nemzetválasztás slágere (a labdarúgás terén a dilemma már a cseh-magyar-spanyol állampolgársággal rendelkező Kubala László idejében felmerült és Raymond Kopa sem úszta meg a lengyelezést), itt viszont több vetülete miatt válik újra időszerűvé.
Szakmai oldalról Olivier Féliz egy ismert foglalkozás ismeretlen terepén dolgozik, ahol a csábítás művészetének teljes kelléktárát kell mozgósítania úgy, hogy közben észrevétlennek kell maradnia a francia radarokon. Másrészt, érdemes eltöprengeni azon, hogy a nemzeti válogatottak világában, ahol a pénz nem számít rövid távú kulcstényezőnek, milyen szempontok merülnek fel, amikor a fiatalok két ország között mérlegelnek. Nem utolsósorban, miközben társadalmi szinten a nemzeti összemosódások és abból keletkező súrlódások korát éljük, a labdarúgás terén a portugál és francia felek között is mintha zárult volna az olló (2000 EB, 2006 VB vs. 2016 EB), ami új percepciót hozhat az új generációk fejében.
Az alábbi interjú a So foot magazinban jelent meg, a játékosidézetek az Eurosport francia oldaláról vannak.
***
Hogyan válik valaki a francia-portugál kapcsolatok “lepattanóinak” begyűjtőjévé?
A labdarúgásba a Vanves nevű klub vezetőjeként kerültem be, majd a ACBB-nél dolgoztam (Athlétic Club de Boulogne-Billancourt), ahol elég sok jó játékost láttam megfordulni, mint Ben Arfa, Nkoudou vagy Jean-Kevin Augustin. Itt kerültem be valójában a közegbe, mert rengeteg játékosmegfigyelővel és utánpótlás-edzővel találkoztam. Ekkor keresett meg a Porto, majd a franciaországi játékosmegfigyelőjük lettem. Később több portugál klubnak is megfigyeltem játékosokat. Végül a portugál szövetség kért meg, hogy fűzzük szorosabbra a szálakat, azóta tart az együttműködésünk.
Mi az ön feladata a Portugál Labdarúgó Szövetségnél?
A feladatom, hogy becserkésszem a portugál származású, de Franciaországban nevelkedő játékosokat. Pontosítva, azokat a játékosokat keresem meg, akiket nem válogattak be a U16-os válogatottba, a Pré-France-ba. Onnantól kezdve, hogy Franciaország nem érdeklődik már irántuk, én elkezdem követni őket és figyelmeztetem erről a szövetséget.
Hogyan cserkészi be a kettős nemzetiségű, francia-portugál játékosokat?
Amint hallok egy portugál származású fiúról, aki mondjuk Nancy-ban, Strasbourg-ban vagy Lyonban játszik, elmegyek és megnézem játék közben. Tisztában vagyok azzal, hogy a szövetségnél milyen profilokból és posztokból van hiány, emiatt nem fogom minden játékossal felvenni a kapcsolatot, de mindig figyelem, hol lehetnek csiszolatlan gyémántok. Ha azt látom, hogy megfelel a szövetség igényeinek, és alkalmasnak találom, hogy az U16-U17-U18 és U19-es válogatottban játsszon, vagy akár a felnőtt csapatban, azonnal ráfekszünk az ügyére.
“Portugália még egy ifjúsági torna idején környékezett meg. Annak idején a Niort-ban játszottam. A szövetségi kapitány akkor elmondta, hogy elő-válogatottságot kapok (pré-séléction). Baromi boldog voltam, de azóta nem volt fejlemény. Kicsivel utána ráadásul Franciaországtól is kaptam behívót, oda pedig büszkén megyek. Szurkolok a franciáknak, de valamiért mindig Portugália felé hajlottam. Apai ágon portugál vagyok, az ő részén mindenki futball őrült. Még a nagynénéim és unokatestvéreim is fociznak. Távolinak tűnik, de szeretnék egy nap a Selecaonak játszani. Otthon mindig franciául beszéltünk, és mindig is meg akartam tanulni portugálul, így beirakoztam egy tanfolyamra, ahol különtanárral tanulom a nyelvet.”
– Damien da Silva (U17 és U19-es francia válogatott, Caen)
Könnyű egy kamaszt meggyőzni arról, hogy a Sleccao-nak focizzon?
Elég könnyű. A legtöbb fiatal szívesen játszana a portugál válogatottban. Nagyon ritkán tapasztaltam visszautasítást. Amikor megkérdezem a szülőket, hogy beleegyezne-e, hogy a válogatottban játsszon, mindig ugyanazt a választ kapom: “Ronaldo! Vele akarok játszani!” Korábban ez Rui Costa és Figo volt. Előttük viszont nagyon nehéz volt meggyőzni őket.
Mi hozta el a fordulatot, hogy a fiatalok a Seleccao-t választják, és nem a Kékeket?
A fordulat Scolarival kezdődött. Rendkívüli eredményeket ért el és újra reményt adott a portugál, ezáltal pedig a francia-portugál nemzetiségűeknek. Előtte nagyon kényes volt a helyzet. A legjobb példa Robert Pires és Corentin Martins voltak. Franciaországot nem azért választották, mert imádták volna a mezt, hanem sportszakmai és anyagi megfontolásból, mivel alapvetően portugál kultúrkörből származnak. Most viszont az internetnek és a technológiának köszönhetően a fiatalok előbb találkoznak Ronaldo vagy Quaresma videóival, így velük akarnak találkozni, velük akarnak játszani.
Közvetlenül is tartja a kapcsolatot a francia profi klubokkal?
Általánosságban véve, a klubok nem keresnek meg, mert azt akarják, hogy a játékosaik a francia válogatottba jussanak, és ez így normális. De amint kiesnek a szűrőn, kimondottan örülnek, ha megadatik egy második esély a játékosaiknak. De a kezdeteknél nem fognak odajönni hozzám, hogy “tessék, van itt egy portugálom, nézd meg“. Utána viszont rendkívül óvatosnak kell lennem, mert ha kapcsolatba lépek a játékossal, vagy a családjával, és ez esetleg kitudódik, a válogatott irányításánál megpróbálnak majd tenni az ellen, hogy összejöjjön az én ügyletem.
“15 és 16 évesen kaptam korosztályos behívót a francia válogatottba, de azóta nem érkeztek újabbak. Én Portugáliának szerettem volna játszani, ami apám hazája, és én is ott születtem. Egy rokonom, César Brito, a Benficánál és a válogatottban is játszott. A családom rengeteget támogat. Portugáliának olyan futballkultúrája van, ami nincs Franciaországban. Szeretnék majd egy nap abban a ligában játszani.”
– Raphael Dias (U15 és U16 francia, U20 portugál válogatott)
Előfordul, hogy a játékosok maguktól keresik fel önt?
Egyre többen, igen, mert a játékosok átadják egymásnak az elérhetőségem. Kimondottan érdekes azt látni, hogy a kamaszok maguktól érdeklődnek a portugál válogatott iránt, mert amikor a szülők keresnek meg, nem tudni pontosan, mi a mögöttes motiváció.
Szokott adni “házi feladatot” a játékosoknak, amit meg kell oldaniuk, hogy ezzel magukba szívjanak egy kis portugál kultúrát?
Igen, ezt fontosnak tartom. Próbálom elmagyarázni nekik, hogy miből tevődik össze a portugál kultúra, milyen értékeket közvetít, még ha sokan ebben is élnek, kiskoruktól kezdve. Amikor pedig a honosítási dossziéjuk a szövetség asztalára kerül, külön nyelvtanárt biztosítunk azoknak, akik nem beszélnek megfelelően portugálul. Ez kulcsfontosságú az integrációjukhoz.
Mi a portugál játékosok reakciója, amikor megérkeznek hozzájuk az “emigrált” fiatalok?
Franciaországban élek, így nem igazán ismerem a reakcióikat, de legjobb tudomásom szerint nem volt ebből különösebb probléma.
Ígér válogatottsági szereplést a játékosoknak, amikor becserkészi őket?
Nem garantálhatok nekik ilyet, mert ebben a közegben felelőtlenség lenne. Nem mondhatom nekik, hogy 100% biztosan válogatott tagok lesznek. Ha az elején túl sokat beszélsz, túl sokat ígérsz, és a végén nem valósul meg belőle semmi, hiteltelenné válsz.
“Alig egy év alatt játszottam a korosztályos francia és portugál válogatottakban. Először a franciák hívtak be. Mivel látszott, hogy nem érdeklődnek irántam és a portugál oldal is bejelentkezett, elfogadtam a meghívásukat. Mindkét szülőm Guimaraes-ből származik, a nagybátyjám Franciaországban focizott. Az egyik nővérem a francia női válogatottban is szerepelt. A családom segít, de én hozom meg a döntéseket, de bevallom, inkább Portugália felé hajlok. Kiskoromtól fogva. Jól érzem magam, amikor velük játszhatok. A játékom jobban illik az ő stílusukhoz. Ez egy játékbeli kérdés is, nemcsak nemzetiségi.”
– Alexis de Araujo (U16 francia, U17 portugál válogatott, Lille)
2016 májusában az Olympique Lyonnais leszerződtette Mickael Almeidát, aki U17-es Európa-bajnok volt portugál színekben. Hogy kötött ki a portugál válogatottban?
Mickael Almeida ügyén 2015 májusában kezdtünk el dolgozni. Már 2014-ben megfigyeltem, amikor U15 francia válogatott lett. A Clairefontaine-i központi utánpótlás-központban futottunk össze, ahol elmondtam neki, hogy figyelni fogom a pályáját, mert tehetségesnek tartottam. Amikor a francia szövetség lemondott róla, felhívtam a portugál szövetséget és elindítottuk a folyamatot. Beszéltem a családdal, ahol elmondták, hogy a gyerekük portugál válogatott akar lenni. Nem voltak okmányai, így kicsit több időbe telt a honosítás, de most már a portugál korosztályos válogatottban játszik.
Portugália “kis” országnak számít a nagyobb nemzeti válogatottakhoz képest. Kulcsfontosságú, hogy Franciaországban nézzenek körül friss vér után?
Igen, mert tisztában vannak vele, hogy Franciaországban minőségi munka folyik a képzés terén, emiatt érdeklődnek egyre aktívabban. Ráadásul ez egy fillérjébe sem kerül Portugáliának, mert Franciaországban nevelkednek és képzik ki őket. Ha begyűjtenek egy minőségi játékost, az tiszta haszon nekik. Franciaországban pedig számtalan minőségi játékost lehet találni.
Vannak olyan játékosok a francia válogatottban, akiket korábban megpróbált átcsábítani a portugálba?
Vannak, akikkel a szövetség felvette a kapcsolatot, de én hagytam, mert tudtam, hogy kezdettől fogva veszett fejsze az ügyük. Kevin Gameiróról tudtam, hogy mindig is a francia válogatottban akart játszani. Antoine Griezmann is rendelkezik portugál felmenőkkel, az ő ügyében is összeültünk, de ő is már a folyamat legelején meghozta a döntést. Minden lényegében attól függ, hogy milyen kultúrát szív magába a családban. Amikor a domináns szülő a portugál hagyományait ápolja és azt a kultúrát adja át, akkor a játékos előbb akar Portugáliának játszani. Fordított esetben a francia válogatott felé fog húzni.
Mit tesz Portugália, hogy a képzésben jobb helyet foglaljon el?
Nemrég átadtak egy új edzőközpontot Portugáliában, ami hasonló szerepet töltene be, mint Clairefontaine (a francia Telki – a szerk.). A portugál szövetségnél komoly erőforrásokat fordítottak a játékosmegfigyelés, a scouting fejlesztésére, ami korábban egy roskadozó terület volt. Most viszont óriási energiákat mozgósítanak, hogy a legjobb játékosokat cserkésszék be Franciaországból, Németországból vagy Svájcból, avagy olyan országokból, ahol nagyobb számú portugál közösségek élnek.